Kapom az utasításokat, tanácsokat rendesen. Ezzel semmi baj, meghallgatom, elolvasom, de általában nem fogadom meg ezeket.
Mindig saját akaratom szerint döntöttem, amióta nagykorú és önálló lettem. Mindig is másabb voltam, mint a velem egykorú társaim. Valahogy magamba mélyültebb. Imádok olvasni, elég sok könyvet olvastam. Míg barátnőim a discoba mentek, én inkább otthon maradtam, és olvastam. Emlékszem a Nyomorultakat karácsonyi szünetben olvastam el, egyedül én az osztályunkból.:-)
Szeretek gondolkodni. Lehet, ennyit nem kellene, de mit csináljak ha minden oldalból özönlenek a gondolatok, és figyelnem kell mindegyikre. Próbálom néha némelyiket elnyomni, de még így is marad bőven. Még mindig pörgök.
Szóval..."Az élet az, ha megéled a dolgokat, megéled a kapcsolataidat, a gondolataidat, nem pedig külső szemlélőként figyeled, és elemezgeted". Számára biztosan az. De számomra Nem!
Ha az lett volna, akkor eddig is megélhettem volna mindent- de nem tettem. Valahogy nem volt szükségem arra, hogy megéljem a valóságban, elég volt megélnem a gondolatban. Soha nem éreztem hiányát semminek ilyen szempontból. Jártam a saját utamat, a számomra kijelölt utat. És nem tértem le egyszer sem. Volt, hogy meginogtam, de nem sokszor, de valami mindig visszarántott Itt bennem. Erősebb, mint az akarat, és bennem lakik. Nem tudom megfogalmazni mit érzek .Ha valami más, új dolgot szeretnék kipróbálni, visszaránt. Nem engedi, hogy megtegyem. Irányít. És én vele nem akarok harcolni. Talán ő az őrző, a védőm. Ő óv meg a fájdalmaktól, csalódásoktól , ismerve túl érzékeny lelkemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése