Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben....
De mindezek ellenére nem szeretek felkelni. Olyan jó még egy kicsit félig ébren ágyban maradni. Még egy kicsit élvezni a paplan melegét, vagy éppen a férfitest hozzámsimulását, olyan jó még egy kicsit álmodozni. Mert ha hirtelen kell kelni, abban a pillanatban megszakad valami, és én utálom a befejezetlen , lezáratlan dolgokat. Igenis kellenek az álmok! Na, nem azért mert azt hiszem, hogy teljesülnek. Az álmok csak nagyon ritkán teljesülnek, de valami mondanivalójuk mindenképpen van. Azért kellenek az álmok, álmodozások, mert kizökkentenek a mindennapi szürke , monoton életemből. Egy kis fényt, színt, reményt és talán vágyat csempésznek a mindennapok unalmas hangulatába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése