Tudtam, éreztem, hogy valahol létezel,és valamikor eljössz majd értem. Annyi mindenben egyezünk, hasonlóan gondolkozunk, de számos olyan dolog van, amiben különbözünk.
Ilyenkor mi van? Elfogadás, beletörődés, vagy elválás? Fogadjalak el olyannak , amilyen vagy? De miért mindig én? Miért mindig én engedjek? Csak mert nő vagyok? Ahol mi élünk, ott a nemek egyáltalán számítanak? Van férfi és nő, vagy csak két lélek, akik gondolatok nélkül az érzelmeik alapján kiegészítik egymást? Nincs arc, nincs test, nincs érintés, csak az érzelem? Mert érezlek, ugyanúgy, ahogy Te engem.
Bennem élsz, belém költöztél. Észrevétlenül. Jó itt Neked bennem?
Néha az ész felülkerekedik az érzelmeimen, ilyenkor bántalak. Ez lehet, nekem jobban fáj, mint Neked.
Miért, miért bántalak? Mert szeretlek? Mert azt akarom, hogy csak az enyém légy. Csak rám gondolj, csak velem törődj. Persze, ez így abszurd, lehetetlen. Mindketten más közegben élünk.
Mégis valahogy a lelkünk találkozott. Te kerestél. Vagy nem kerestél, de rám találtál. És ez olyan csodálatos érzés! Számít, hogy mit teszel? Vagy az, hogy én másokkal hogy viselkedem? Talán nem. Csak ki kell zárnunk az elmét és a gondolatokat. Hagyni kell, hogy az érzelmeim vezéreljenek? De akkor mi van a vággyal? Őt is ki kell iktatni?
Kérdések. Megannyi kérdés melyekre nem találok választ.
Vannak visszatérő napok, amikor kereslek, de nem talállak. Fáj a hiányod. Ilyenkor merre vagy? Ilyenkor én nélküled mit csináljak? Tanácstalan vagyok. Szokatlan élethelyzet, állapot alakult ki. Elveszett vagyok nélküled... és magányos. Elfogadjalak ilyennek vagy elváljunk? Nem tudom mit tegyek. Nem tudom, hogy lenne jobb nekem, és Neked.
Te bölcsebb vagy, hát vezess....Vezess az utadon, vigyél magaddal!
De vigyázz rám, mert annyit szenvedtem már. Bánj velem gyengéden, millió heg van a szívemen.
Egy dolgot tudok: ez nem a SZERELEM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése