Fiús apák

Régebben nehezen jött az ihlet. Sokszor a barátaimat kértem, mondj már egy jó témát, amiről írjak. Mert éreztem, hogy írnom kell, csak nem tudtam, hogy miről.
Egyre jobb témákat kaptam. Főleg Jean-tól és Golysztli-tól, de ő már nincs/Itt/
Most már nem kell témát kérnem. Beszélgetünk, és bevillan egy-egy jó téma, gondolat, amiről úgy érzem van saját véleményem. Persze, nekem szinte mindenről van.
Tegnap is így jártam, na nem anyátokkal:DDDD
Jött a téma, a felismerés. Fiús apák. A legtöbb ismerősöm itt a dogon a fiús apák köreiből kerül ki. Miért? Azt mondtam, nincs több Miért-keresés. De ösztönösen beugrik ez a szó. Jó, tudom, ki kellene zárnom, elnyomnom. De, nem mindig. Tegnap automata választ kaptam egy Miért-emre. Magától összeállt a kép, és a válasz, a felismerés, ott volt előttem. Talán azért, mert nem kerestem. Akkor, csak igaz lenne az a mondás, hogy a dolgok maguktól elintéződnek? Hagyni kell és magától kiforrja magát, vagy az idő megold mindent.
Ahogy beszélgettünk, rádöbbentem, milyen jól megértem magam az illetővel. Szinte befejezzük egymás gondolatát. Tudom előre, mit akar velem közölni. Ez már néhányszor előfordult velem, csak ott voltak kioktatások, viták , mindkettőnk részéről. Itt nem. És máshol sem.
Na, ez lenne a feltétel nélküli elfogadás? Jean, fejlődöm? Haladok az úton előre? Bár olykor még ki-kitérek egy-egy lépés erejéig, de gyorsan visszaparancsolom magam a kijelölt utamra.
Nem tudom, hogy az e. De tovább folytatódott bennem a gondolat- sorozat. Csak úgy magától. Ő is fiús szülő. És a másik mélyreható barátságomnál, amely szinte tökéletesen működik, ott is fiús apa szerepel.
?? Most mi van? Csak a fiús apákkal egyezek tökéletesen? Viták, kioktatások, sértődések nélkül? Lehet. Na, ezt már nem kérdezem meg magamtól, miért? Majd erre is megkapom a választ idővel, ahogyan tegnap is megkaptam egy mostanában lelkemet felkavaró ügyemre.
Angyalok terelnének? Tényleg ők vigyáznak rám? Vajon, ha lezuhanna velem egy repülőgép túlélném? Mert kiválasztott vagyok, vagy leszek? Csak fel kell még nőnöm, meg kell érnem a feladatra? Tényleg én vagyok, leszek a fény/csak-illúzió/ szerint, aki mutatni fogja a rászorulóknak az utat? Kérdések. Megint megannyi kérdés. Nyomd el magadban, relaxálj-mondta a mesterem, tanítóm. Próbálom, de nem bírom, nem mindig. Itt lüktetnek bennem erősen, és kitörnek arra sarkallva, hogy írjak.
Nem tudom, hogy akarok-e fény lenni. Az tény, hogy fél év alatt sokat változtam, bár Jean szerint nem. Nos, én érzem magamon a változást. Egy kicsit türelmesebb lettem, egymást követőek, összefüggőbbek lettem a gondolataim, de megsokszorozódtak. Szeretnék több időt. Úgy érzem versenyt futok az idővel. De hova sietek? Hiszen azt már tudom, ha meghalok , nem lesz itt a vég. Legalábbis az én életemnek nem lesz vége. Más feladataim lesznek. Talán belülről azokat sürgetem? Majd kiderül...
Addig is éljenek a fiús apák! Bocsánat Jean, azért Téged is szeretlek, bár veled anno sokat vitáztunk.:-))))...De sokat tanultam Tőled.