Az élet talán legigazságtalanabb helyzete ez. Megtalálni azt az embert, akiről az első pillanattól kezdve tudod, hogy megtestesít mindent, amire valaha is vágytál. Olyan személyt, akinek egyetlen érintése felér egy évszázad csodájával. Tudni, hogy tökéletesek lehetnétek együtt és érezni, hogy sosem kellene más. Az élet legcsodálatosabb találkozása lehetne ez. Két rokonlélek vég nélküli szárnyalása. De ez sosem ilyen egyszerű. Hisz Ő még nem lát Téged, Te pedig nem ronthatsz be az életébe hangosan kiáltva, hogy: "Szia, én vagyok a tökéletes társad, akinek az egyetlen célja, hogy boldoggá tegyen." Nem törhetsz be minden egyes ajtót, mert hiába figyel fel rád, az sosem lesz ugyanaz. Nem tehetsz mást, mint hogy egyszer elsétálsz előtte, mélyen a szemébe nézel, és reméled, hogy a lelkeitek épp ugyanazon a frekvencián rezegnek és összekapaszkodnak majd. Talán csak várnod kell. Lehet, hogy még nem áll készen rád. Így végül két lehetőséged marad. És Te várni fogsz rá. Mert szereted.Vagy felemészt a szerelmed ,ami olykor már a szívedet mardossa.És csak azt kérdezed miért nem szól egy szót sem ? Miért játszik velem ?Ez jó neki ?Mert nekem nem ..
Ugyanígy érzek. Nem számít a neved, a korod, és az sem, hogy ki vagy. Csak itt lüktet bennem erősen, igen, kell nekem, akarom! Legalább csak látni. Nem kell, hogy szóljon, csak nézzen rám. Sétáljon el mellettem, és én érezni fogom, hogy ő az, akire egész életemben tudat alatt vártam. Aki jelen volt az álmaimban, szinte fájt a lelkem, sóvárgott utána. És most itt van. Tudom, ő az. Nem baj, hogy nem látom, de ha nincs velem, akkor is érzem a jelenlétét, mert bennem van, bennem él, belém költözött. Ő a lelkem másik fele. Nem játszunk. Nem játszok. Várunk.. Várom, mert szeretem.
Néha fájdalommal, néha vággyal, néha csak elfogadva, mindenképpen szeretem.
Nekem is ugyanúgy fáj, ahogy neki.. Itt belül mardossa a szívemet a fájdalom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése