A Létra

Nos...most olyan időszakomat élem, hogy eljutottam oda, sorban kapom a miértek-re a választ. Miértek-re, amelyeket régebben tettem fel magamnak, vagy az univerzumnak. Beszélek, vagy írok, mondat, egy megkezdett téma kifejtése közben bevillan egy oda nem illő szó, mint pl.tegnap a Létra. Magamban még néztem is, milyen létra, semmi köze nincs a témához a létrának. És miután befejezem a témát, folytatódik, Ő egy Létra volt az életedben. Először nem értettem. Tessék? Ki és milyen létra? A gondolat folytatódik. Azért keresztezte az utatok egymást, hogy feljebb lépj egy fokot mind fizikálisan, mind gondolati síkon. Hm...ez bonyolult. El kezdtem figyelni jobban a belső világomra, csak a belső gondolataimra. A többit kizártam a külső impulzusokkal együtt. és elmosolyodtam. Összeáált a kép. Na, ne!

Ha meg akarsz oldani egy problémát, akkor fölé kell emelkedned. Ugyanarról a síkról lehetetlen megoldani. És amint egy magasabb síkra érkezel, az alacsonyabb síkon lévő problémák egyszerűen maguktól megszűnnek....Osho.


Szóval...volt egy ember az életemben. Sokat tanultam tőle, talán ő is tőlem. Elég sok időt töltöttünk együtt, persze amennyit munka és a család mellett meg tudtunk oldani. Társak lettünk, talán lelki társak. Figyeltünk egymásra, megosztottuk egymással mindent , majdnem minden gondolatunkat, örömünket, bánatunkat. Kizártuk a nemeket, a vágyat és mindent ami ezzel kapcsolatos. Már nem vagyok biztos benne, de akkor azt hittem, hogy ő a lelki társam , lelkem másik fele. A lelki társ soha nem a párunk, a férjünk, vagy az a személy aki velünk él. Sőt! Lehet, hogy nem is abban az országban él, ahol mi. Néha lebegtünk. Értettük egymást egy-egy mosolyból, egy-egy elképzelt tekintetből. Aztán valami megszakadt, részéről. Nem mondta ki, de éreztem, hogy valami megváltozott. Megjelent a vágy, nála. A fizikális találkozás, fizikai megtapasztalás utáni vágy. Látás, hallás, érintés. Elengedtem, mert el akart menni. Nem tudom, hogy fájt-e. Eleinte éreztem a hiányát, de jöttek új lelkek az életembe. Egyre kevesebbet gondoltam rá.
De! Tegnap rájöttem, ő a Létra volt az életemben, hogy általa feljebb tudjak emelkedni egy szintet, és közelebb kerüljek az álmaim megvalósításához. Utunk véget ért. Többet nem találkoztunk. Nem felejtettem el. Nem fáj. Nem haragszom rá. Köszönettel tartozom neki mindenért, amit kaptam tőle.