A hétvége

Nem szeretem a hétvégéket. Nem újdonság számomra. A napok összefolynak.
A hétköznapok a hétvégével. Nincs különbség. Mindig munka van. Régebben hétvégén kicsit ligh-osabb volt, de mostanában, hogy dolgozom, egész hétvégém pörgős lett. A háztartás. Szeretem csinálni. Imádok sütni-főzni, fagylaltot készíteni, kovászos uborkát tenni..stb.
Repül az idő, múlik a nyár. Pedig én úgy szeretem a nyarat. Bár ez a 35-40fok már kicsit sok. A gyerekeknek szünet van, és bizony néha unják magukat. Mikor kisfiam is kijelenti a számítógép mellől, hogy unatkozom, mit játszak?
-Olvass egy könyvet. Bár a kijelentésemen magam is elmosolyodok, nem szeret olvasni, akárcsak az apja. A melegbe hova zavarjam ki?
Hogy csavarogjon a barátjával, motorozzanak, meg ki tudja még mit csináljanak?
Van a medence. Délután lehet fürdeni. Általában jön a keresztfiam is, 6 éves, csak ő meg nem akar nélkülem fürdeni. Öt percenként kiugrál a vízből, keresztanya jössz már? És ahogy van vizesen, leül a fotelba és vár engem.
Így kénytelen vagyok halasztani a dolgaimat, és menni velük, mert milyen egy jó szülő? A lányom a mamánál van. Egy hétig. Így egy gyermekkel könnyebb, nincsenek viták, hisztik. Gondoltam én. Tegnap a fiam annyira "rossz"volt, hogy hiába kértem, maradjon csendben, azért sem.Csapkodta a legyeket, csakhogy ne legyen csend. Feszült voltam, ingerlékeny, rossz kedvű. Nem tudom, miért.Ritkán vagyok ilyen, és magam sem értem az okát. Kisfiam csak nem tudott nyugodni.
Hát jó...sóhajtottam beleegyezően- öltözz fel, megyünk megnézzük apát.
-Most?- csillant fel fiacskám szeme.
-Igen, most, megyek én is mindjárt öltözni. Öt perc sem kellett és fiam haptákba vágta magát, útrakészen.
Elindultunk.Gyalogolni nem nagyon szeretek, de most gyalog mentünk. Szépen, lassan. Sétáltunk. Nézegettük a kirakatokat, és a velünk szembejövő embereket.
-Gyere, meghívlak egy pizzára- szólaltam meg. Pedig nem rég ebédeltünk.
-Majd ha jövünk visszafelé- közölte velem a fiam.
-Nem, gyere ide bemegyünk. Viszünk apának is.
Bementünk, leültünk. És pizzáztunk. Kisfiam csak úgy falta a pizzát. Mosolyogva néztem. Az izgága gyermek megnyugodott.És végre csendben volt. Hagyott nyugodtan a gondolataimmal. Miután végeztünk, folytattuk a sétánkat. Megérkeztünk apa új munkahelyére. És a gyerek elfoglalta magát. Apa jóízűen elfogyasztotta a pizzát. És az idő ismét gyorsan elrepült. Úgy látszik, ez kell a gyereknek. Mozgás, séta , levegő. Csak én nem tudok mindennap vele menni.
Nyaralás...Gyakran eszembe jut. Eddig minden évben voltunk. Az idén, nem tudom, hogy megyünk-e. Két hete beköszöntött az életünkbe a változás, amit meg kell szoknunk. Furcsa, de jó.Kellett már. Igaz, hogy ezáltal átrendeződött az életünk, de igyekszünk alkalmazkodni hozzá!