2012. február 17., péntek

Ajánlat

A szenvedély jeleket ad nekünk, amelyek vezetnek bennünket. A mi feladatunk megfejteni ezeket a jeleket.


“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.





Szeretek közösen írni.Érdekes és izgató dolog,vajon a  másik mit hoz ki egy adott témából.A következő történetet is közösen írtam valakivel,a témát a férfi választotta.
Lehet,ő mást akart kihozni ebből az egészből,mert soha többet nem keresett.


                                                                   Közös történet
                                                                    


Nagy gonddal készítettem, üvegpohár, tea, jégkocka.. Szívószál, és rá egy citrom.. Talán csak az időt akartam húzni, mert féltem, hogy túl sokat akartam, hogy félreértettem a közvetlenséged.. Mondhatni ciki lett a szitu.. Féltem, hogy ha lehetett is volna valami elrontottam, mert a pillanatnak éltem.. Pont én, aki ezidáig csak egy Lánnyal volt, mert többnek gondolta ezt az egészet mint a legtöbb pasi... De erőt vettem magamon, és az ajtóba léptem.. :)
-Ne haragudj.Nem szoktam én ilyen lenni,csak valamiért vonzódom hozzád.Tudom,félreérthető volt a helyzet.Biztos azt hiszed,csak egy olcsó kis nőnek gondollak,aki dől mindenkinek az üzlet reményében.Ellenállhatatlan vagy,és én megkívántalak.Itt a tea.
-Húú,micsoda szervirozás-lepődött meg a lány.Köszönöm.Elég furcsa volt a helyzet,borítsunk fátylat rá!
A lány belekortyolt a teába.Forró volt és citromos,ahogy szerette.Nem haragszom,csak meglepődtem.nekem estél...
Elkísérhetsz,miután itt végzek.Mára Te vagy az utolsó ügyfelem.
-Hova kísérjelek??-kérdezte a fiú.
-A kocsimhoz.Vagy eljöhetsz velem ,beülünk egy bárba.
-Rendben.Akkor kérem azt a csomagot,amely számodra a legkedvezőbb.
-Tessék???Nem én fogom használni,hanem Te!
-Nem érdekel a csomag,Téged akarlak.
A lánynak kezdett melege lenni.Alapjában véve kimért és hűvös volt-ezt megtanulta a munkája során.Ha sokat mosolyog és humorizál,van aki félreérti.Ő pedig nem akar üzletfelekből kalandokat.
Minek is mondtam,hogy menjünk el kettesben???Nem is ismerem!!De valljuk be a férfi nagyon jóképű volt,és megmozgatta a lány fantáziáját.
-Laci vagyok-szólalt meg a fiú.
-Örvendek,Emese.
-Akkor??-nézett rá várakozóan a lány,melyiket töltsem ki??
-Amelyiket akarod!-csak menjünk már-gondolta a férfi.
A lány kitöltötte a nyilatkozatot és a többi szükséges papírt.Itt írd alá,meg itt,meg itt..
A férfi odahajolt mellé.Könyöke finoman érintette a lány kezét.Emese a pulóverén át érezte a férfi forró kezét.Te jó ég!!Hogy tüzel!!Mindjárt megerőszakol..és az arcszesze.-bódító.Mindjárt elájulok..

De a fiú úriemberként viselkedett, elvette a papírokat, letette az asztalra, és a Lány felé fordult. Várta, hogy induljanak, diszkréten végigmérte Őt, a lábától a combjáig, a csípőjét, az arcát.. Óvatosan mozgott, mert kellemetlen volt a nadrágján a dudor, de hát nem volt fából, egyáltalán nem..

A lány habozott, maga sem tudta, hogy indulni akar-e.. Még érezte a fiú érintését, a combjai között, benne is elindult valami.. A teste akarta, de nem mert lépni, félt.. Félt, hogy a fiú mit gondolna róla.. De felállt, fejében kész tervvel, a fiú még mit sem sejtett.. Elindultak..

Út közben beszéltek munkáról, autóról, az élet dolgairól, de mindketten csak egy dologra tudtak gondolni.. Laci egész úton Emesét nézte, lenge ruhája az ülésben szinte a fenekéig csúszott. Óvatosan, szinte barátian meg, megérintette Emese combját, újjaival játszott fel, s alá..

Egész a külvárosig mentek, a lány magabiztosan navigált az utcában, kis kertes családiház előtt álltak meg.. A fiú csodálkozoztt, nem értette a helyzetet.. Emese leparkolt, a fiúhoz fordult:

Te vendégül láttál, hadd viszonozzam kedvességedet.. Gyere be, itt lakom.. :)


A lány kinyitotta az ajtót,és bementek a házba.A férfi utána ment.Szerény ízléses otthon fogadta.
-Foglalj helyet,szólalt meg a lány.
Laci kényelembe helyezte magát.
-Mit iszol???
-Egy kávét szeretnék.
-Rendben,mindjárt főzök-közölte a lány,és kiment a konyhába.Csengettek.
Emese ajtót nyitott.
-Kislányom-kiáltot fel az anyja,olyan régen láttalak.
-Gyere be,anya.
A mama észrevette a kanapén ülő férfit.
-Ő kicsoda??
-Az üzletfelem.Aláírja a papírokat,és megvendégelem egy kávéra.
-Örvendek fiatalúr,Hajni vagyok-nyújtotta a kezét a férfi felé.
-Én is,bár ez nem hangzott meggyőzően.Baccus,gondolta magában,pedig most megdöntöttem volna a nőt.A csaj túl jó,hogy hagyjam futni.Ez a mama minek jött éppen most???




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése