Soha nem szerettem a vasárnapokat, pedig az úr pihenésre szánta ezt a napot, és már ezért is illene szeretni. Mondjuk pihenés az van, olykor..de amúgy olyan, mint a többi nap. A különbség annyi, hogy tovább lehet aludni, és én szeretek aludni- nagyon! Főleg reggel!
Ilyenkor vannak a legpihentebb, legtisztább gondolataim.
Nos..vasárnap együtt van a család. Főzök, mosogatok, mosok, esetleg írogatok, és vagy sütök valamit, vagy tésztát gyúrok. Esetleg vendégek jönnek..olyan meghitt, békés az egész.
Talán azért nem szeretem, mert valaminek a végét jelenti. És úgy látszik én ösztönösen utálom ezt a fogalmat..vége..Utálok búcsúzkodni. Főleg az állomáson..integetni, nézni a távolodó vonat után..ahogy az ablakban kihajoló személy is eltűnik a tovasuhanó vonattal együtt. Letörölöm kibuggyanó könnyeimet, megfordulok, és ürességgel a szívemben hazaindulok..Talán azért nem szeretem, mert a vasárnap valaminek a vége. De magában hordozza a kezdetet, a hétfőt, egy új nap, új hét, új kezdet eljövetelét. Olyan ez mint az újjászületés..vagy újra leszületés? A kezdet és a vég örök körforgása...
Ez a vasárnap különleges számomra. Újra itt van, aki elment..:DDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése