Az apám

Ahogy el kezdtem olvasgatni, tanulmányozni, ismeretlen érzést éreztem. Mintha egy sóhaj lenne, belőle, amit nekem magamba kellene innom, lélegeznem. Némelyik tanítását többször el kell olvasnom, hogy megértsem..de ha lehunyom a szemem, többször előttem van az arca és a mosolya.
Már többször apámnak említettem, ösztönszerűen. Így írtam róla: Osho apám.
Érdekes, mintha olykor bennem, belőlem szólalna meg..itt hallom a  tanításait, a lélekről, a türelemről, a csendről, a gyermeknevelésről, az elfogadásról.
Próbálom megérteni, elfogadni, és magamévá tenni a tanításait.

Az ego szükségszerű
mind a fájdalom érzékeléséhez és az
öröm érzéséhez:
és ugyan ez fordítva is –
a fájdalom érzékelése és az öröm érzése
szükséges az ego létezéséhez.
Valójában ez ugyan annak az érmének a két oldala.
Az érme neve tudatlanság.
Próbáld ezt megérteni,
és ne harcolj az ego ellen,
se a fájdalom vagy az öröm ellen,
mert amíg a tudatlanságtól nem szabadultál meg,
nem fognak eltűnni, nem tudnak eltűnni,
és tudatlansággal nem lehet harcolni,
mert a tudatlanság csak valaminek a hiánya –
a jelenléted hiánya.
Úgyhogy légy tudatában a saját tudatlanságodnak,
légy rá jelen,
és akkor ott leszel te s nem lesz ott a tudatlanság,
mert te és a tudatlanság nem tudtok egyidejűleg létezni,
ahogy a fény és a sötétség sem. Osho.