Amióta világ a világ az ember folyamatosan lohol a boldogság nyomába. Keresi, esetleg kergeti, éli, megéli, vagy azt hiszi, hogy most épp az. Minden korban talán ez az egy ugyanaz maradt. Az emberek szerelembe estek, szárnyaltak majd zuhantak alá a mélységekbe. Megéltek határtalan boldogságot, megéltek mélységes fájdalmakat szenvedélyeik közepette. De mégis újra és újra megteszik mindezt. Mert sosem lehet tudni, hogy mikor találja meg az ember fia vagy lánya mindeközben azt a bizonyos „igazit”.Azt mondják amikor valaki szerelembe esik annak elmegy a józan esze. Mert nem látja a „valóságot”. Az élet realitását. Lila köd fedi el a szemét. Pedig hogy jövünk ahhoz, hogy ezt a nemes és csodálatos érzést lassan lassan úgy építjük be a tudatunkba, mintha az egy rossz dolog lenne csupán, mert a vége úgyis csak szenvedés lehet jutalmunk? Azt gondoljuk a szerelem az rossz dolog, mert ideig óráig esetleg hetekig, hónapokig tarthat, és a végén fájdalmas ismeretekkel gazdagodhatunk csupán. Mégis vágyjuk, de eltaszítjuk is egyben.De miért akarjuk annyira elfeledtetni azt a sok jót amit mindeközben megélünk? Azt a csodás és felemelő érzést ami két embert olyan magaslatokba emelhet amiben máskor talán az életük során csak nagy ritkán van részük?! Hogy vagyunk képesek száműzni azt a megélt csodát, még ha a vége nem is mindig olyan kedvezően alakul ahogy azt mi reméltük? Amúgy meg sosem tudhatjuk mikor kapunk egy igazi társat az életben, akivel leélhetjük egységben és boldogságban a hátralévő életünket akár az időnk végezetéig.Miért nem gondoljuk azt, hogy mennyi hasznos és kellemes dolgot tapasztalhatunk meg általa? Mennyi hasznos tanítást kaphatunk ezen idő alatt? Miért nem érezzük azt, hogy ha a negatív dolgok tanító jellegűek, a boldogság érzése sem lehet más? A szerelmes ember figyelmes. Teljes figyelemmel van a másik iránt. Figyeli szinte minden gondolatát. Viszonzásul pedig ugyanezt a figyelmet kapja. Amennyiben az idő múlásával nem hagyjuk ellankadni ezt a figyelmet, akkor semmi nem gátolja azt, hogy fenntartsuk érzésünket. A szeretet tiszta. Nincs benne elvárás. Nincs benne akarat. Nincs benne birtoklás és nem szennyezett féltékenység által. Meghagy szabadnak. Nem akar csak ad és befogad. Ami nem ilyen az már nem szeretet. A tiszta szeretet kulcs az időtálló boldogsághoz. Az a szeretet ami mentes ezektől a negatív érzelmektől az harmóniát és békét nyújt számunkra. A tiszta szeretet a boldogság magja. Nekünk kell tudni, hogy -hogy neveljük és gondozzuk ezt a magocskát. Mivé növesztjük a szívünkben, és mit adunk át másoknak belőle. A szeretet örök. Ne féljünk adni és ne zárjuk el magunk elöl sem! Az akit nem szeretnek boldogtalan. Higgyük el az ilyen ember bármit megadna azért, csak hogy valaki szeresse. Mit sem ér a pénz, a hatalom, a hírnév és egyéb mulandó emberi káprázat ha a hétköznapok szürkék és élettelenek mert hiányzik belőle a szeretet. Így hát amikor lehetőségünk adódik a szeretetünk kinyilvánítására, ne feledjük a legnagyobb érték az életben amit akkor éppen adni tudunk! A tiszta szeretet!
Ne féljünk hát szeretni és szeretve lenni! Mert mi más is lehetne annál nagyobb boldogság az életben mint szeretetet adni és kapni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése