Ünnepek után...szerencsére elteltek. Az idén nem úgy alakultak, mint az előző években. Feszültség..feszültség mindenkinél. Még jó, hogy vannak nagyszülők, akik csodálatos nyugalommal, türelemmel viseltettek ünnepekkor a gyermekek és az unokák iránt. Rosszul történő alvások, a gyerekek részéről hyperaktív viselkedés volt megfigyelhető. Nos..mi felnőttek sem voltunk sokkal másabbak. Stressz , feszültség, egy kicsit olyan belenyugszok mindenbe hangulat volt a jellemző. Nem gondolkoztam el rajta miért. A tél? Amit annyira utálok, és ilyenkor csak vegetál a lelkem? Vagy az új év adta kilátástalanság? Vagy valami más?
Soha nem gondolkoztam el rajta milyen lesz az új év? Talán mert az a jövő, és nincs itt, nem tudhatom milyen lesz, ha eljő. És nem is volt szokásom visszanézni. Most sem tettem igazán, csak nagy vonalakban, a főbb eseményeket. Többnyire pozitív dolgok értek, kivéve az év végét, mert az sorozatban bepótolta az év közben elmaradt negatív tartalmú dolgokat.
És csak halmozódott, rakódott rám, mint egy óriás teher, összenyomva, préselve érzékeny lelkemet. Úgy éreztem, megfulladok. Már nem bírom(ez nem a virtuál világ csapdáira érthető).
Próbáltam Kedvenc tanítóm szavaira, és Osho apámra koncentrálni- de nem ment a meditáció sem. Semmi nem oldotta ezt az iszonyatos feszültséget bennem. Még a zene sem..Ha nem tudok, képtelen vagyok a kedvenc zenéimet végighallgatni, akkor már baj van...
Az érdekes az, nem csak én éreztem így..mások is. Talán a világvége hangulat utórezgése.. Elgondolkoztam azon, ha nem bírom kezelni, akkor én sem fogom túlélni a pólusváltást, és nem megyünk majd hárman együtt azon a bizonyos úton. Kedvenc lelki társam érezte:-küldök Neked sok energiát, de légy befogadó, elfogadó rá. Elmosolyodtam..Nos, mit mondjak? Ma már kicsit jobb. Hallgatom a kedvenc zenéimet..és próbálom oldani ezt az iszonyatos feszültséget, elkeseredést bennem. Sógornőmnek tündéri fél éves kisfia(is)van..őt én vonzottam be. Amikor babát várt, mindenki kislányt remélt, még a gyermekorvos is. Sorban ültünk nálunk a hatalmas ülőgarnitúrán. Szabályosan emlékszek, mindenki mondta, mit vár. Persze, mindenki lányt mondott. Mikor rám került a sor: fiú lesz. Sógornőm rám nézett.-Dehogy! A nőgyógyász megmondta, 100%lány. Én csak mosolyogtam..nem baj, fiú lesz.
Rá egy hétre sógornőm jött hozzánk kipirult arccal, cseszd meg a fiúdat, fiú lesz! A mosoly ott győzedelmeskedett az arcomon.
Nos, ma ez az aprócska gyermek, egy aprócska élet hatalmas mosolya(ahogyan meglátott) meleget csiholt fagyos szívemben. Ez az élet egyik apró öröme volt számomra:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése