A szívünk azt súgja, tartsuk ki még...valahol a lelkünk már érzi, hogy tovább kellene lépni...
Meddig működik az egónk? Fontosabb a mi együtt, mint az én?
Két
én állhat egymás mellett úgy, hogy egyik sem a másiktól veszi el az
álláshoz szükséges belső energiát. Egymás mellett állva, egymás
aurájában megfürödve stabilabbá leszünk. A kapcsolatok megkívánják az
egyének szabadságát is. Együtt lenni nem lehet teher senki számára sem.
Az
érzelmek persze visznek bennünket...Hangját hallva, szemébe nézve
megcsendül belső érzékelésünk, meghalljuk belső hangját lelkünknek,
érezzük, hogy mi közel kerültünk hozzá. De mi van, a a másik lélek nem
enged be minket belső folyósójába? Valameddig elmehetünk, de a cél
előtt, amikor az igazi lélekölelés megvalósulhatna bezárja az ajtót? ...
Küzdjünk érte tovább? Vagy higgyünk benne, hogy egyszer csak kinyílik az az ajtó?
Vagy engedjük el? Tanultunk egymástól és most elengedhetjük egymást?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése