Megint a gyűlőlt szócska: Miért? Korábban megfogadtam, nem keresem a miért-eket, de olykor csak előkerül ez a szó egy- egy érthetetlen cselekmény közben.
Miért van az, hogy nem értjük egymást? Nem érezzük át a másik fájdalmát? Nem érezzük, ami fáj neki..és nem látjuk be, hogy igaza van?
Mert az ember önfejű, makacs, akaratos lény és nem hagyja magát irányítani?
Miért könnyebb elmenekülni, minden hidat felégetve magunk mögött, ahelyett, hogy próbálnánk megérteni, egy kicsit magunkba nézni és figyelni a másikra?
Miért cseréljük a bizalmat(már aki) , egy ismerős barátságát, egy ismeretlen számunkra semmit nem jelentő személyére? És Csak azértis, nehogy neki legyen igaza?
Kérdések...amelyekre a válasz ott van magunkban. Csak félre kellene tenni a büszkeségünket, magunkba nézni, és elképzelni a szituációt fordítva. A másik szemszögéből. Akkor megértenénk, mi miért fáj neki. Mit érez, mikor eltűnünk, ahelyett, hogy próbálnánk megérteni.
Néha úgy érzem, nem jó itt nekem. Ok nélkül fájdalmakat kapok. Én is azt adnék? Nem hiszem..én őszinte vagyok, segíteni akarok, és csak arra vágyom, ha velem van csak rám figyeljen. Olyan nagy kérés ez? Nem hiszem..de úgy látszik egyeseknek még ez is megterhelő feladat.
Nem kellene idejönnöm egy darabig. Mélyen magamba nézni a Dog nélkül, és akkor talán választ kapnék arra, mi az a belső kényszer, amely mindennap azt súgja: lépj be, írj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése