A gésákról

Hm...hogy most miért pont róluk írok? A napokban néztem meg újra az Egy gésa emlékiratai c. filmet. Mit mondjak, másodszorra is meghatott. Azt nem mondom, hogy csodálom Őket(talán egy kicsit igen), inkább sajnálatot érzek irántuk.
Miért csodálom? Azért a könnyed bájért, a zenei tudásukért, a művészetükért, és ahogy mindezt tálalják. Persze, kisgyerek koruk óta erre nevelik, képezik ki őket. Amiért sajnálom: 9-10éves lányokat elszakítják a szüleiktől vagy a szülők adják el pénzért, mert nem tudják felnevelni őket. Szülők, család nélkül nőnek fel, nem szabad szeretniük, és akárhogy is szépítjük ez prostitució művészettel ötvözve.
A Gésák külön, zárt világot alkottak.



A gésa tradicionális, japán szórakoztató művész, aki jártas a különböző művészetekben, mint a zene, a tánc vagy a teázás. A gésák először a 11. században jelentek meg Japánban, ekkor még a hivatás művelői férfiak voltak, akiknek feladata a kurtizánok (oiran) és partnereik szórakoztatása volt.
Az első női gésák a 17. században jelentek meg, akiknek a feladata továbbra is a szórakoztatás volt. Megjelenésüket államilag szabályozták, ami azt jelentette, hogy kimonójuk övét (az obit) a hátukon kellett megkötniük, ezzel is jelképezve, hogy az oiranokkal szemben (akik elől kötötték meg az obit), nem testükkel szórakoztatnak. Hajviseletüket és sminkjüket is egyszerűbben kellett kialakítaniuk, mint az oiranoké volt.

A gésák szolgáltatásai kizárólag a gazdag arisztokraták számára volt elérhető. A gésák a legmagasabb szinten sajátították el a japán művészeteket. Eleganciájuk, szépségük, vonzerejük és magas műveltségük miatt előkelő társadalmi pozícióban voltak. A magas szintű kultúrával rendelkező világot, melynek részei a gésák, karjúkainak nevezik („a virág és fűzfa világ”).A gésák képzése már nagyon fiatalon elkezdődött, hogy tökéletes szinten elsajátíthassák a művészeteket. Hagyományosan 6 évesen, 6 hónaposan és 6 naposan kezdték el a tanulást, ami hosszú éveken át tartott számos lépcsőfokot megjárva. Egy gésa taníttatása rengeteg pénzbe került, melyet a gésaház (okija) fizetett, aminek összegét a gésa későbbi keresetéből törlesztett. Természetesen sokak nem önszántukból lettek gésák, hanem mivel szüleik nem tudták eltartani őket, beadták egy gésaházba jobb sors reményében.
Fontos megjegyezni, hogy hagyományosan a gésának volt egy pártfogója (danna), általában egy gazdag férfi (akár nős is lehetett), aki a gésa képzésének költségeit állta. A gésa és dana között akár szerelmi kapcsolat is lehetett, de sosem az anyagi támogatásért cserébe, a gésa privilégiuma maradt, hogy arról döntsön ki lesz a szeretője.
A japán kultúrát felületesen ismerők téveszméi, hogy a gésák prostituáltak voltak, ez a kialakult nézőpont két okra vezethető vissza. Az egyik ok, hogy összetévesztik őket a “kurtizánokkal” az oiranokkal, melyekből a gésák továbbfejlődtek. A másik megtévesztést azok a második világháború idején prostituáltként megjelenő japán nők, az úgynevezett “gésa lányok” jelentették, akik kizárólag amerikai katonákat szolgáltak ki és a gésák kinézetét imitálták.

Tehát fontos leszögezni egy hivatásos gésa sosem nyújtott pénzért szexuális szolgáltatást, céljuk csupán a vendégek szórakoztatása, a művészetekkel (zene, tánc, ének) és beszélgetéssel, némi flörttel, de ennél több kizárólag szabad akaratból valósulhatott meg.
Ám volt egy nagyon vitatott része a gésa létnek, ez pedig a mizuage ceremónia avagy a szüzesség elvesztése. A gésa jelölt mizuagéjára a gésaház vezetőjénél lehetett licitálni azoknak a férfiaknak, akit a gésa kiválasztott és megajándékozott egy ekubu nevű süteménnyel. A mizuage ceremónia nem számított prostitúciónak a gésák részéről, a hatalmas összeg további életüket és taníttatásukat fedezte.

Ez képezheti vita tárgyát, hiszen manapság sokszor halljuk, hogy egy-egy lány szüzességéért hatalmas összegeket kér, jövőjének biztosítása érdekében.
A gésák népszerűsége gyorsan nőtt és az oiranok 1750-re szinte teljesen eltűntek. A gésák aranykorukat a 19. század végén, 20. század elején élték, amikor fontos társadalmi pozícióba kerültek. Gésának lenni magas rangú tisztség volt, szemben az átlagos japán nőkkel. Az 1920-as, 30-as évekre a japán társadalom fenyegető veszélynek tartotta a mesterség gyakorlóit (ekkor még szerte japánban kb. 80 ezer gésa volt), a 40-es évekre törvénytelennek nyilvánították a gésa -hivatást és gyári munkára kötelezték őket. A második világháború alatt az álgésák (Geisha-lányok) megjelenésével, a megváltozott értékrend miatt számuk tovább csökkent. Míg az 1970-es években még 17 ezer gésa volt szerte Japánban, addig mára mintegy ezren élnek Oszakában és Kiotóban. Manapság gésákkal csak előkelő éttermekben, teaházakban találkozhatnak az emberek, ami nem olcsó mulatság. Egy este akár 1000 dollárba is kerülhet, minél idősebb egy gésa annál drágább a szolgáltatása.