Tegnap úgy döntöttem, hogy valamit le kell zárjak az életemben. Már előző este is ott tombolt bennem a gondolat, mondtam is a férjemnek, talán lépnem kellene egy bizonyos közösségi oldalról. Ő rábólintott, szerinte is. A profil már megtette a feladatát, a szerep véget ért.
Aztán elvetettem a gondolatot, de reggel ébredéskor újra ott volt bennem. Valaki azt súgta: tedd meg, töröld, nincs tovább értelme. Rengeteg idődet elveszi más fontosabb dolgoktól. Tényleg? Igen. Talán ezért nincs elég időm mostanában. Van értelme, hogy ott legyek? Nincs-válaszolt helyettem a belső hang. Kamu emberek, cél nélküli agresszivitásai. Ez már nem kell nekem! Egy év. Elég volt! És elértem azt, amit nem is akartam, nem is reméltem legmerészebb álmaimban sem. Ennek a profilomnak köszönhetem az első regényemet,a Mary Jeanne kalandjait, amely hamarosan megjelenik.
Tehát töröltem. Egyetlen kattintással. Tudtam nincs visszaút, mert a regisztrációs citromailem régóta nem él. Ha most kilépek, az innen, ebből a profilból végleges lesz. Megtettem. Könnyek között.
Jól vagyok. Nem hiányzik. Szeretettel gondolok rá, mert szép volt, és szerettem. A részem volt. Most jó így. Csend van, és van időm. Nyugodt vagyok. Nem kell várjak senkire. Voltak akiknek vigaszt nyújtottam, segítettem talpra állni lelkileg, és mit kaptam? Semmit. Kavarásokat. Még én voltam a hazug, az én falbeírásaim lettek törölve, más alig ismert emberek kavarásai miatt. Hát jó..legyen! Már nem harcolok. Nem bizonygatom, hogy más vagyok, és a jó oldalon állok.
Akinek hiányzom, tudja hol talál. Bár még nem keresett senki. Ennyit a virtuál barátokról.
Hogy visszamegyek-e? Talán egyszer:-))
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés