Válaszút

Jimenes egy sötét szobában tért magához. Nagyon fájt a feje. Nem emlékezett semmire. Hol van most? És hogy került ide? Kutatni kezdett az agyában a tegnapi napot felidézve. A konferencia..az előadás..és utána? Sok tömeg, díszbe öltözött emberek. A party. Norbert, aki meghívta oda. És utána? Megivott egy koktélt. Valószínű, hogy valamit tettek az italába. Felkelt. Szerencsére nem volt megkötözve. Az ajtó viszont zárva volt. Majd kulcsnyikorgás törte meg a csendet. Norbert lépett be.

-Jó reggelt Mortini Úr!

-Ááá..ezért hívott meg a partyra, hogy elkábítson, utána meg foglyul ejtsen.

-Mindent a cél érdekében, Uram!

-Nem szeretem az ilyen módszereket. Mit akarnak tőlem?

-Jöjjön velem, és mindent megtudhat! Kérem, a saját érdekében ne ellenkezzen! Mortininak nem volt más választása. Nem tetszett neki ez az ügy. Egy kártyával nyitható ajtón át léptek a terembe,ahol egy asztal körül fekete öltönyös férfiak foglaltak helyet.

-Jó reggelt Mortini Úr!- köszöntötték.

-Jó napot!- mondta a férfi halkan.

-Foglaljon helyet köreinkben! Nincs más választása, meg kell hallgatnia az ajánlatunkat. Jimenes kedvetlenül bólintott.

-Nos..engedje meg, hogy bemutatkozzam! Paul High vagyok, egy kutatás vezetője. Most egy vírus előállításán dolgozunk.

Mortini felvonta a szemöldökét.

-Milyen vírus?

-Az emberiség elpusztítására szolgáló vírus.

-Értem. És? Mi közöm van nekem ehhez?

-Elakadtunk a kutatásban. A beszámolóját meghallgatva rájöttünk, hogy Ön a legmegfelelőbb ember erre.

-Én nem akarok ebben részt venni!  Én vegyészkutató vagyok, nem gyilkos!

-A kémia és a biológia szinte egy síkon mozog. Tudjuk, hogy Ön képes a vírus kifejlesztésére!

-De én ebben nem kívánok részt venni!

-Ez nem kívánságműsor. A foglyunk. Senki nem fog rátalálni Önre. Nincs más választása! Ha megtagadja az együttműködést, megöljük! És higgye el senki nem találja meg a holttestét! Jimenes nem volt gyáva ember. Nem félt a haláltól. Önmaga miatt nem. De a felesége Anne, és a kislánya Alice miatt élnie kell! És..és ..Mary! Mary? Milyen Mary? Alig ismerem! Egyáltalán mit akarok én tőle? Bizonyára férjezett, gyermekek..stb. Megvan a saját élete. De akkoris! Kell nekem! Hogy még egyszer láthassam! Hogy érezhessem a karjaimban gyenge remegését, mellkasomnak meredő mellbimbóját, a csókjait, nyelvének fürge játékát a számban és ott is….Erre a gondolatra nagyot nyelt. Nadrágja elöl domborodni kezdett. Még jó, hogy ült és az asztal alatt nem láthatta senki. Kívánom!- ötlött az agyába  a felismerés.Ennyire kívánnám? Hiszen csak egy nő! Mint a többi. Nem! Ő más! Érzem. Érzek valami varázst, amely körül leng minket, ha vele vagyok.

-Mortini Úr! Jól van?

A hang lassan jutott el a tudatáig. Majd értelmezte a kérdést.

-Igen. Elgondolkoztam.

-És?

-Még nincs kedvem meghalni! Együtt működök Önökkel, bár nem akarom.

-Gondoltuk, hogy észhez tér! Jól van! Akkor megmutatjuk a laboratóriumot. Majd egy sötét üveggel ellátott autóba ültették. A szemét finoman bekötötték, hogy ne láthassa az utat amerre mennek.