Már nem akarom tudni

Már nem akarom tudni..miárt csak Ő? Miért csak az Ő verseire tudok kapásból válaszolni? Minden gondolkodás nélkül...szinte a gondolatait befejezve kirázom a kisujjamból..Miért volt Ő a legjobb múzsám? Már nem érdekelnek a miért-ek senkivel és semmivel kapcsolatban. Ugyanis minden kérdésünkre megjön a  válasz idővel és összeáll a kép. Vagy ahogyan én hívom: a függöny legördül végleg...
Csak türelem és kitartás kell, csendes várakozás, és hagyni kell, hogy legyen...

Hagytam, hogy legyen....már nem akartam Őt magamban tudni..
Már nem akartam őt szeretni
Ki akartam irtani minden szép emléket magamból...kitörölni minden együtt töltött percet..
Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz. Akartam, hogy felejtsem el, hogy soha többet ne gondoljak rá. Már nem érdekelt, hogy mi van vele. Él-e vagy ...?
Semmit. Semmit nem akartam tudni róla.
Sikerült!- hittem én. Nem gondoltam rá. Nem kerestem magamban és közönyös lett számomra  a létezése.
Túléltem...üres lélekkel. Soha többet nem álmodtam. és meghaltak a vágyak. Győzött a tudat.(a látszat szerint). De a belső világom mást mutatott. A helye..a helye ott volt továbbra is bennem- üresen. Mintha a lelkem visszavárná. És ebbe a tudat már nem szólhatott bele..mert ez már érzelem. Az pedig a lélek kiváltsága.

Senkit nem szerettem így. Még soha...ez teljesen más szeretet..a lélek szeretete nemtől függetlenül..csodálatos érzés volt, mikor együtt szárnyaltunk, szabadon. Csak mi ketten..tértől és időtől függetlenül..egy másik dimenzióban..és köszönöm, hogy ezt Veled élhettem át....
A lelkeink , mint játékos cinkostársak újra megtalálták egymást. összefonódtak, egymásba olvadtak...és kiteljesedett a belső világom. Egész lett...Érezlek..újra? Nem! Mindig is éreztelek! Csak hagytam időt, hogy kiéld szabadságvágyadat. Én nem, de a lelkem tudta, hogy egy nap újra visszatalálsz hozzá.
Köszönöm, hogy ismerhetlek....:-((