Nem menekülhetsz

"Nem menekülhetsz. Legalábbis ilyen könnyen nem"- írta nekem tegnap valaki.
Menekülnék? Hova? Ki elől? Mi célból? Egy gondolat, egy mondat, amely kérdéseket fakaszt bennem.
Menekülni innen menekültem egy-kétszer, de az nem menekülés volt, inkább hirtelen lépési kényszer.
Menekülnék, de csak a nyárba. A fénybe. A melegbe. Kell nekem! Fény nélkül haldoklom!
Tegnapi rossz kedvem és a fejfájásom nem múlt el. Reggelre ismét tombolt nyakfájással kiegészítve. Azt hittem, megjött a beharangozott hidegfront.
De miután kikísértem a férjemet, 06h-kor, egészen kellemes enyhe idő volt. Akkor.
Aztán 09h-körül leszállt a köd, hideg, nyirkos, párás levegő lett, amit nem szeretek, és úgy látszik a fejem sem.:-((
Itt a magyarázat a melankólikus, semmilyen hangulatomra. Majd elmúlik- gondoltam, mint az indiai hercegnő meséjében. De ezt nem bírom megszokni, elfogadni! A fényhiány megöl.
Ha menekülnék, talán melegebb éghajlatra mint a vadlibák. Márton lúd, vigyél magaddal!
Nos, innen a dogról nem áll szándékomban menekülni. Van itt néhány ember, akik kedvesek számomra, és értük érdemes feljárnom- azt hiszem. Így érzem.
Ők szeretetet , figyelmet, törődést adnak, kicsit feltöltenek.
Nem tudom, hogy a mondat írója hogy értette ezt. Hogy Tőle nem menekülhetek?? Nem vagyok itt senkié. Senki nem birtokol, ahogy én sem birtokolok senkit. Akkor?A lelkétől? Ez már fogósabb kérdés. A lelke birtokol? Birtokolna, ha érezném magamban a jelenlétét. De erre megint csak azt tudom mondani: ha a lelkek nem törődnek folyamatosan egymással, eltávolodnak egymástól, és már nem hallják meg a másik hangját:-(