Magához ölel a csend

Mi a csend?
Olyan megfoghatatlan és rejtélyes,akár aki vagy ami okozza.
Lehet-e egyáltalán csendet okozni?
A csend sokféle lehet, megtapasztalhatjuk ezerféle helyzetben.

Mit nevezünk csendnek?
Azt a nyugalmat, ami akkor tölt el minket, mikor semmit nem hallunk magunk körül.
A csend tiszta és szent dolog. Képes nemes egyszerűségében gyönyörűbb lenni, mint akármely hang.
Két hang közt, ami gyönyörködtett, ismét csend van. Ha hallgatunk valamit, akkor a csendek között megbúvó hangokat figyeljük.

Csend. Furcsa dolog. Ha kimondod: csend, megtörik akarva-akaratlan.
A csend mindennek az alapja. Csend nélkül nincs hang, viszont hangok hiányában a csend az úr.
A csend valamilyen megfoghatatlan dolog, amit kicsik vagyunk értékelni, vagy megérteni.

Előbb létezett, mint akármi más: Istennel együtt született, de lehet, hogy még előbb. Egyenértékességük nem tartott soká. Isten megteremtvén a hangokat, új távlatokat nyitott, amivel a csend nem volt képes vetélkedni.
Mivel Isten maga is testetlen hangokból, gondolatokból áll, a világba is azt töltötte. Az igazi csend, csak a teremtés előtt létezhetett. Azóta gondolatok töltik be helyét. Már nincs csend, ami talán nem is baj igazán.

Mi is hangok vagyunk, sok kicsi hang, amely együtt egy hatalmas zenét alkotnak. Mind különböző, és mégis egyforma, minden kicsi alkot valami újat.
Mindenben jelen van a hang. Egy kis darabka abból, amit teljes tökéletességében csak Isten birtokol. Minden gondolatunk egy-egy hang, minden rezdülésünk apró új színt próbál vinni a muzsikába. Abba, mi egyszerre magas és mély, szomorú vagy vidám.
A dallam ami mindig változik, és mégis ugyanaz marad. Csak a díszletek mások. Mert mindig vannak díszítések, amik nem engedik, hogy a dallam egyhangúvá váljék.
Ilyenek lehetünk mi is, ha igyekszünk jó életet élni. Önmagunk csendjére, ami a hang mellett ugyanúgy magunkba hordozunk, figyelnünk kell, mint hangjainkra. Mert mindenki egy kis trilla, egy díszítés, ezek ezer félék lehetnek, függően hol kapnak helyet.
A dallamban a trilla egy apró dísz. Viszont, ha önmagában szólal meg, maga a dallam.

A hang maga az élet. Magunkba hordozzuk, várva, hogy bejátszhassuk egyetlen trillánkat: az életünket.
A csend sokak számára nyugalmat hoz.
Másoknak feszültséget, mert félnek, hogy a csendből kihallik hangjuk.
Megint másoknak kísértés. Kísértés,hogy megtörjék. Hogy legyen lehetőségük bejátszani életük trilláját.
Ami megint sokféle lehet. Lehet, harsány és erős: ám azok csak rövid ideig tartanak. Lehet lassú és nyugodt.
A nagyon harsány és erős életek kitűnnek a muzsikából, ám rendszerint nagyon rövid időre. A szelíd és lassú életek nem hallnak ki, de éppúgy jelen vannak, mint lármás társaik, észrevétlenül.

Nehéz szépen trillázni. Megtanulni azt, hogyan hallatszon ki, de ne haljon el pár másodperc alatt.
Élni sem könnyű, jól pedig nehéz. Hiába trillázol finoman és gyönyörűen, ha körülötted mindenki harsog: nem vesznek majd észre.
Ám ha te igyekszel kitűnni, lehet hogy a halk zenéből harsány hangod túlon-túl kihallatszik majd, sértve ezzel a hallgatóság fülét, éppúgy mint muzsikustársaidat.

Nehéz eltalálni a jó arányt. Ám sokszor csak díszítésre van lehetőségünk. Azt kell úgy eljátszani, hogy örömet okozzunk társainknak, éppúgy mint saját magunknak. Nehéz feladat, de nem lehetetlen. Sokaknak nem csak egyetlen lehetőségük van. Jobban mondva nekik is egy van, csak újból belekezdhetnek. Ha el is rontják az elejét, a végéremég gyönyörűvé válhat.

Ne essünk kétségbe, ha rosszkor vagy rosszul lépünk be, ha társaink türelmesek, és mi is azok vagyunk, gyakorolhatunk békében. Ha már úgy érzed, a trilla tökéletes, eljátszod és utána csended lesz. A többiek lehet, hogy tovább játszanak, de te nem.

Ezért igyekezz mindig úgy trillázni, ha eljátszottad, önfeledten élvezhesd saját csended, amíg a többiek tovább játszanak, tudva, jó munkát végeztél.

Mert eljön a te csended is, mint mindenki másé, mikor még kicsit élvezheted a többiek muzsikáját, de te már nem tudsz segíteni.
Látni fogod, hogy érdemes volt játszanod, mert lehet, hogy az az egyetlen hang, amit csak te játszottál, új irányba viszi a dallamot. Nem lehet tudni. Ha ez sikerült neked, akkor hallgasd a trillád eredményét, élvezd a többiek zenéjét, lehet hogy felismered benne a sajátodat, amit megtanítottál valaki másnak is, hogy folytassa, amit te elkezdtél.

Akkor már nyugodtan várhatod, hogy a csend magához öleljen.