A "hát" és az "és" szócska

Annyi helyen olvasom, és hallom, e két szóval nem kezdünk mondatot. Állandóan fülemben csengenek középiskolás magyar tanárnőm szavai: ezt a két szót nem használjuk a mondat elején! A csinálni szót sem. Bár a magyar köznyelvben hivatalosan is elfogadott a csinálni szó, de számára gyűlölt, butaságot kifejező szó volt. Kijelentette, aki ezeket nem tartja be, ne számítson jó jegyre! Az első két szót nála betartottam, a hát-tal és az és-sel nem kezdtem mondatot. A csinálni-t meg én sem szerettem használni, mert valóban olyan bunkóság-érzetet kifejező szó. Így a fejemben kerestem a szinonímáit, mivel akkor még nem volt internet. Csinálni: tenni, végre hajtani, alakítani, létre hozni, kreálni, alkotni, készíteni. ezekkel próbálom a nem éppen szimpatikus szót helyettesíteni. Bár az adott szövegkörnyezettől is függ, hogy melyik illik oda. A hát és az és szót viszont szeretem. Használom is. Nálam a hát..pajkosságot, játékosságot, mosolyt, a labda odapasszolását jelenti. Az és pedig nem a felsorolást fejezi ki, hanem a nyomatékosságot, esemény folytatást. A magyar tanárnőmmel történő megismerkedés érdekes volt. Tollbamondást írtunk az első órán. Jó helyesíró voltam, így nyugodtan írtam, amit diktált. Meg voltam győződve négyes biztosan lesz. Persze! Kettest írtam. 5-en írtunk kettest a többi ember 1-est a 32 emberből. Nem értettem, miért? Mindenkit berendelt a tanárnő korrepetálásra. 18-an mentünk el. Újra tollbamondás következett. Figyeltem. Mikor kiosztotta a dolgozatokat, ennyit mondott: Nem értem, magának minek kellett korrepetálásra jönnie? 5-ös lett a dolgozata. Én sem értettem. De rájöttem a tanárnő osztályozása miatt. Egy vesszőhiba ejtése négyes, két hiba 3-as, egy szarvashiba, amelyet 3vonallal húzott alá kettes. Ezentúl nagyon odafigyeltem a tanárnőre. Én nem féltem tőle. Kölcsönösen tiszteltük egymást. Hálás vagyok, hogy ő volt az irodalom-és a nyelvtan tanárnőm. Még mindig vannak olyan szavak, amelyekben nem vagyok biztos. Főleg az ilyen habár, ha csak, mindennap, szavakban. Ezeknek mindkét változata elfogadott, talán azért. A mai napig eszembe jut a tanárnőm. Szeretettel gondolok rá. Szerintem, most büszke lenne rám:-))