A zene

Tegnap estére olyan rossz hangulatom lett. Olykor rám ragad mások rossz kedve. Nem kellene. Én nem függök senkitől! Na, jó Istentől, és a férjemtől.
Mindkettőt szeretem. Isten hatalmas, és jóságos. Néha, érzem Őt magamban.
De most nem róla szeretnék írni.
Szeretem az embereket. Elsősorban a családomat. Értük mindent megtennék. Meg is halnék, ha kellene. Nem félek a haláltól, mert tudom, hogy a halál csak egy átmeneti állapot.
Valaki felvette néhány napja, hogy írjak már egy könyvet a lélekről, hiszen annyit blogoltam már erről a témáról. Bevallom, érdekel, és tanulmányozok is hozzákapcsolódó forrásokat.
A lélekről?- lepődtem meg. Annyian írtak már  róla! Bár az igaz, hogy mindenki mást. Ahogyan egy képről sok embernek más jut eszébe , úgy erről a témáról is. Nem tudom. Talán egy kisregényt írhatnék.
De én úgy érzem a lélek kutatása, ismerete az Jean asztala, szerintem itt ő az az ember, aki legtöbbet tud erről!
Meg különben is annyi mindent írok. Így sincs időm. Blogolok, ez elveszi rendesen kevéske időmet. A könyvemet talán egy-két napon belül befejezem. Már nem sok kell. És írhatom végre, amire már annyira vágyok: a Mary Jeanne kalandjait. Azt kirázom a kisujjamból.
A zene. Szoktam kapni zenéket. Bár mostanában ritkábban. Van amely annyira tetszik, hogy fel szeretném rakni a rádiómra, de nem lehet:-((
Ma is kaptam egy csodás zenét, akinek az előadóját nem ismertem, de bevallom, a szívemig hatolt.  Ez a 2. amit felhasználnék a filmemben. Minden író álma, hogy a regényéből film lesz. Az enyém is az. Talán bevonzom. De külföldön kellene keresgélnem, mert egy tengeren, szigeteken játszódó kosztümös filmnek nagyon magas a költségvetése.
Nem tudom, de szeretném.
A zene. Ellazított. Mélyen visszavezetett önmagamba. Az ő hatására született ez a blog, amely önvallomás.