Ahogy a fenti cím is jelzi, most a játékokról fogok írni. A szavakon túli, mögötti játékokról. Ezt az üzenetet tegnap kaptam. Ahogy elolvastam, megcsóváltam a fejem. Nem néztem a szavak mögé. Majd reggel a hajnali ébredésemkor agyamba tolult e két szó. Játssz, de ne játszmát. Aki ezt írta, jól ismer engem. És talán én is őt. Nem vallja be, de talán szeret. Tudat alatt. Ahogy én is Őt. Ezért van az, hogy mindig összefutunk, ha akarjuk, ha nem. A lélek körforgása. Sokat kaptam Tőle. Remélem, adtam is neki. Próbáltam, de nem volt mindig befogadó, elfogadó irányomban. Bántott, és én is bántottam. De nincs harag a szívemben iránta, csak melegség és szeretet. Én meg ilyen vagyok: lázadó, harcoló, kritizáló, bájos, kedves, pörgős, szeretetet adó, és kapni vágyó.
Fogadj el így, amilyen vagyok! Voltak közös életünkben viharok, nézeteltérések, de soha nem süllyedtünk le vele az anyázások szintjére. Én nem szoktam odáig.
Mindig megnyugtat higgadt bölcsességével, nyugodt, segítő, építő stílusával. Ha megró, olyan mintha megborzolná a hajamat. Ha dícsér, érzem minden egyes simogatását az arcomon és a szívem körül.
Próbáltam boncolgatni, mire is akar tanítani, rávezetni. Játssz. Játszok. Bár nem a szó szoros értelmében. Játékokra már nincs időm mostanában. Ha valaki játékos, humoros velem, én is olyan vagyok. Olyan vagyok, amilyennek látsz, és úgy viselkedek, amit kihozol belőlem.
Ne játszmát! Igen, most már értem. A játékaim, játszmákba , harcokba csapnak át előbb-vagy utóbb. Tudat alatt játszmát, csatát vívok. A legtöbb esetben nyerek. Miért van ez az állandó csatázási kényszer bennem? Mi a francot akarok bizonyítani? Hiszen nagyjából tudom, milyen ember vagyok. Tisztában vagyok önmagam értékeivel, és hibáival is.
Segíts nekem. Segíts nekem, hogy változzak. Így túl zajos vagyok Neked. És talán Te ismered itt a legjobban lelkem rezdüléseit:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése