A férfi hiába kereste az égen Tingud-ot, a csillaglányt, soha többet nem találta. Nem látta ragyogni. Szívében szomorúságot érzett, de már maga sem tudta, hogy álmodta ezt az egészet, vagy valóban megtörtént mindez.
Elkeseredett, de makacs ember lévén eldöntötte, nem fog bánkódni a csillaglény után. Amúgy is olyan meseszerű ez az egész, hogy már lassan nem is hitt benne.
Azért munkából hazamenet, mindig megállt egy kicsit , felnézett az égre, és remélte hát ha meglátja a csillagot.
Bár..van neki elég baja, jobb lenne ha most a valós életére koncentrálna. A fia...eszébe jutott a gyermek kerek kis arcocskája, mosolya és a szemei, amelyek ugyanolyanok voltak, mint az övé.
Szívében fájdalmat érzett. A gyermek nem tehet semmiről! A gyermek nem tehet arról, hogy az anyjával nem értjük meg egymást!
Igen, de akkor mi legyen? Most mit csináljak?
El kell vennem az anyjától...nekem kell felnevelnem- dübörgött benne a belső hang. Még jó,hogy ez a néhány alkalom Tingud-dal kizökkentette a valóságból. Egy kicsit ellazult, megnyugodott.
Már megint Tingud!- csattant fel magában. Nem hagyom, hogy befurakodj a gondolataimba! Nem vagy valós személy! Számomra elérhetetlen vagy!
Majd találkozok más nőkkel, és elfelejtelek- terült el kaján mosoly az arcán. Így is tett. Találkozott néhány nővel. Beszélgetett velük, sétáltak, de nem vonzotta egyik sem.
Senki nem váltotta ki belőle azt a bizonyos szikrát, mint amit Tingud-dal érzett. Valahogy a kapcsolataiból hiányzott valami. Üres lett, csak lézengett.
A sors úgy hozta, hogy néhány napra a kisfia a felügyelete alá került. És olyan jó volt. Elvoltak együtt! Rádöbbent, mennyivel több időt igényel egy gyermek. Törődni kell vele. Ételt készíteni neki, fürdővizet engedni, tanulni vele, elkísérni az iskolába, játszani, közös programok..stb. Szinte minden szabadidejét kitöltötte a gyermek. Nem volt ideje Tingud-ra gondolni.
Egyik nap ismét késő este ment haza a munkából. Szokásához híven megállt a téren, és csak úgy rutinból felnézett az égre. Szíve nagyot dobbant! Elöntötte a melegség. Tingud!
Újra ott ragyogott a csillaglény. Látta. Csodálatos fényével csak neki világított. Lehunyta a szemét. És hallotta. Újra hallotta a csillagot beszélni.
-Nem akartalak többet keresni- szólalt meg a csillag bársonyos hangján, de láttam, éreztem a vívódásodat, sóvárgásodat utánam.
Bár legutóbbi találkozásunkkor rájöttél, hogy más a világunk, más dolgok motíválnak minket. Te ember vagy, férfi. Nektek vannak fizikai, testi szükségleteitek, evés, ivás, szeretkezés, munka..stb, nekünk csillaglényeknek csak gondolati megnyilvánulásaink vannak. Ha női testet öltök, akkor nekem is fel kell vennem a Ti szokásaitokat. Nem mondom, hogy rosszak, csak számomra szokatlanok.
Látom, együtt vagy a sarjaddal- ez jó dolog. A gyermek Isten ajándéka.
Látom, próbálsz kapcsolatokat teremteni nőkkel, de valamiért ezek után mégis üres maradsz.
Tudom, még mindig Benned élek. Te is bennem élsz. Én sem tudtalak elfelejteni, bárhogy szerettelek volna.
A férfi felsóhajtott. Megértette, ezért van ez az őrült vonzás. Mert ő gondol rá, és Tingud is gondol rá. A gondolataik által élnek egymásban. A gondolatok kölcsönhatása.
-Tingud- szólalt meg a férfi, csak még egyszer gyere le hozzám! Érinteni akarom a kezedet, érezni akarom a jelenlétedet, fizikai valódban.
-Érzed a jelenlétemet. Látsz, hallasz engem. Érzékelsz.
-Igen, de ez nem ugyanaz. Sóvárgok utánad.
-A női alak nem én vagyok. Én csak egy lélek vagyok, aki vezet, és szeret.
-Tingud! Ne hagyj el többet! Vezess! Szükségem van a tanításaidra, az erődre. Jó úton vagyok, lassan felállok.
A férfi érezte a csillaglény mosolyát, simogatását. Valahogy egész teste, szíve-lelke megtelt szeretettel.
-Hát jó..sóhajtott fel Tingud, maradok amíg teljesen talpra nem állsz.
És hamarosan még egyszer lemegyek a földre:-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése