Vásárlás

Tegnap egész délután vásároltunk a gyerekeimmel. Írtam, hogy most van nálam az ajándékozások hete, úgy érzem , hogy adnom kell. Bent dübörög egy hang, adj, ajándékozz. Így is teszek. És tegnap el kezdtem levadászni az ajándékokat.
Ez cirka 4óránkba került, butikokból butikokba jártunk, mire meg lett minden.
Közben pizzáztunk a gyerekekkel, mert ők odáig vannak érte. Jó volt a nyüzsgés.
Színek, emberek, mosolyok. Néha kell.
A New Yorker-ben meglepő eset történt velem. A gyermekeim imádnak ott válogatni, vásárolni, nézelődni, így ott kezdtünk.
Minden szinte, sárga, narancs, és a kék árnyalataiból tevődött össze. Így látva szép ez a párosítás, nem tudom, magamon hogy mutatna. Kék meg citrom még hagyján, de naranccsal együtt? Majd meglátjuk. Akkor vegyünk mi is ilyen színű cuccokat. Volt egy idő, amikor nem hordtam kéket. Nem szerettem annyira a színt, hogy viselni tudjam magamon. Most meg nem bírok ellenállni a kéknek ennek az árnyalatának. Pontosan nem tudom mi a szín meghatározása, a királykéktől egy árnyalattal sötétebb, de majd utána nézek.
Vettünk mindenkinek, 2-3 darabot. Kék-ben fog járni az egész család.
Ahogy nézelődtünk, válogattunk a ruhák között, a gyermekeim ki-be a próbafülkéből, a szomszéd polcoknál rám köszönt egy fiú-férfi. Azért írom így mert 20-30 év közötti lehetett, férfiaknál nehezen saccolom meg a pontos kort.
A fiam mindjárt meg is kérdezte:-Anya, ismered?
-Nem, kisfiam.
-Akkor ne köszönj neki.
-Dehogynem, ha szólnak hozzánk fogadni kell, egy mosollyal nyugtázva- ez az illem.
Én is így tettem, és nem törődtem a férfivel. De ő csak nézett.
Kezdtem zavarba jönni:- Mi a  francot akar?
Talán ismer? Esetleg a táskámat?-és magamhoz szorítottam a táskát, amelyben szinte mindenem benne volt. Elfordultam, és tovább mentem. A sárga ruhákhoz. Női részleg. Gondoltam, ide már nem fog utánam jönni.
De ahogy felnéztem a ruhák közül, megint összevillant a tekintetünk.
Kék, hatalmas csodálkozó szemek. Na, jó. Most már ebből elég megkérdezem, mit óhajt- döntöttem el, miután a fiam megjegyezte:-Anya, megint néz a koma.
Ráemeltem a tekintetemet, és ő engem nézett. -
-Elnézést- szólítottam meg, megkérdezhetem, miért néz ennyire? Nem fogok lopni.
A férfi elmosolyodott-Itt dolgozom- felelte.
Hajj-szakadt fel egy sóhaj belőlem.
-Találtok valamit?-kérdezte.
-Igen, vannak szép dolgok, csak a méret.Ha itt kint nem találok megfelelőt, bent sincs más méret?
-Sajnos nincs, ennyi az összes- felelte.
És elment a közelemből. Gyermekeim odajöttek hozzám, hozva a kiválasztott kincseket.
Na, jó, gyerünk a pénztárhoz.
-Anya, zárva van- szóltak a gyermekeim.
És mi történt? Megint a férfi. Ő jött kiszolgálni bennünket. Ismét elmosolyodtam.
Megadtam magam. Beszélgettünk. Legalább 5-ször köszönt el...az élet apró csodái:-))))