Hiány

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!"
(Müller Péter)


Szerintem, meg igen. Lehetséges. Szerettük. Valahogyan...Ezt már írtam, hogy szeretni annyi féleképpen lehet. Talán még mindig szeretjük. Talán még ő is szeret. Valamilyen szinten. De a sors nem egymásnak szánt minket. Ezért van az, hogy nem egyezünk, és valamelyikünk kilép a kapcsolatból. Utunk itt véget ér..általa. Ekkor jön a felejtés. El akarjuk felejteni, nehéz, de el fogjuk felejteni, mert akarjuk. És a hangsúly itt az akarjuk szón van. Minden tőlünk függ a gondolatainktól.
Elfogadjuk, hogy elment. El kell fogadnunk. Az élet megy tovább. Mindig jönnek új lelkek. És egyszer talán megtaláljuk azt a személyt, lelket, akivel már nem válunk el egymástól. Akivel szemben már nincsenek elvárásaink. Elfogadjuk, befogadjuk, általa létezünk. Mert ő lelkünk másik fele, önmagunk tükörképe. Nem kell újra találkoznunk vele, hogy elfelejtsük, akit szeretünk, szerettünk. Mert a megragasztott , egyszer már eltört tárgyak sem lesznek tökéletesek. Vagyis: mindig lépj tovább, és ne nézz hátra. Csak a MOST-ban élj, az örök jelenben!
/Pirathes/