Menedékház

A címet nem véletlen/vagy talán mégis/ adtam a blogomnak.
Reggel , miután kikísértem férjemet a hajnali órákban, nem tudtam visszaaludni.Későn feküdtem, keveset aludtam, de jól.Úgy látszik igaz a mondás, ahhoz, hogy a szellem frissességét elérjük, elég 4-5 óra alvás.
Én szeretek aludni. Ha tehetném 9-10 órákat is aludnék. Nem jó- mondják a bölcsek, átaludjuk a fél életünket.
Lehet igazuk van, mint annyi más dologban.
Már jó néhány napja beköszöntött az életembe a "vihar". Én nem akartam, nem kerestem, és szerintem nem én idéztem elő.Az érdekes az, hogy nem csak a virtuál, hanem a valós életembe is, ahová nem szokott. És most elég sokáig időzött nálam, egy hét, tíz nap, nem tudom pontosan. Csak jött, beleférkőzött a tudatomba, és bennem tombolt.
Nem tudtam mit kezdeni vele. Itt lüktetett bennem, magamban, és ki akart törni. Ki is tört.Fogalmam sincs miért, de a miért, már rég nem érdekel. Nem tudtam legyőzni. Nem tudtam írni. Nem tudtam mélyen magamba nézni.Próbáltam, harcoltam, de kemény csata volt.Még a szeretteim, jó ismerőseim ellen is irányult/Jean most nem Rád gondolok, mert Te megérdemelted, amit kaptál tőlem/.
Először a virtuál életembe tört be.Pici, apró jelentéktelen dolgokon besértődtem, vitáztam, felhúztam az orrom. Ezeket nem én okoztam, csak így reagáltam rá.
Túl érzékeny vagyok, erről nem tehetek.
Persze, akiknek itt fontos vagyok, voltam, megkerestek bocsánatot kérve, néhány nap alatt rendeződtek a dolgok.
Visszaköltözött a szeretet,a megértés , a barátság. A magánéletem már keményebb dió volt. Itt nem szoktam viharos lenni. Kiegyensúlyozott a házasságom, és jól működik évek óta.
A vihar könnyeket hozott, szomorúságot, fájdalmat.
De győztem. Nehezen,de most is győztem.Minden győzelmem után nem öröm, hanem csendes belenyugvás vesz erőt rajtam.
Szóval..a vihar elvonult, újra süt a nap!
De nem erről akarok írni..a menedékházról.
Lassan vége a nyárnak. Pedig én úgy szeretem! Annyira várom, hogy végre beköszöntsön. Minden évben. Igyekszek kiélvezni minden percét. A meleg napsugarakat, a fényt, a strandolást, a színeket, a mosolyokat, a nyüzsgést. Eszembe jutott a nyaralás. Emlékek...Nem élek a múltban, de emlékeim azért vannak. Ha lehunyom a  szemem, előjönnek. Nem tudatosan. Bevillan egy gondolat, egy téma, és a hozzá kapcsolódó emlékek jönnek elő. Most a menedékház képe, emléke villant be. Piciny kis faházikó, esetleg kőből épített, az út szélén vagy az erdő közepén.
A zöld övezetben.Ahová az ember csak annyira tört be, hogy megalkossa ezeket a piciny házakat a szükség miatt.
Elképzeltem. Két ember, aki szereti egymást, nem megkívánja, mert az teljesen más érzés. Szereti egymást! Két ember,akik ismerik egymás gondolatait, befejezik egymás gondolatát, akiknek a lelkük egyszerre rezdül és a két szív egyszerre dobban. Bemennek ide a menedékházba. A férfi tüzet rak a kandallóba, meleget, fényt, szeretetet idéz elő. Megisznak egy pohár italt, és szavak nélkül egymásba mélyedő tekintettel szeretik egymást. Kislánykoromban annyi ilyen menedékházat láttam Erdélybe menet. Meg is kérdeztem édesapámat:-Ezek a házak mire valók a félelmetes erdő közepén?
-Hogy megóvják az erdőt járó embereket, a vadászokat az időjárás elemeitől, eső, hó, vihar, villámlás. A nevében is benne van, menedékház. Hogy menedéket nyújtson.
Elfogadtam a választ, és nem foglalkoztam vele többet.
Annyiszor olvasom itt más emberek blogjaiban: Miért vagyok itt? Mit keresek itt? Nem jó nekem ez a világ!
Mármint a HD világa. Akkor miért vagy itt? Töröld magad, és felejtsd el! De ez persze drasztikus, és egy kicsit végleges megoldás. Vagyis: Nem megoldás, csak azt hisszük. Azok az emberek, akik így tépelődnek, valószínű, hogy valaki, valakik miatt éreznek így.
Valaki miatt, akivel talán több alakult ki, mint egy egyszerű baráti kötődés. Lelki kötődés, lelki szerelem? És az bizony, ha nincs találkozás, fáj.
Kevés személy az, aki itt ilyen esetben bevállalja a találkozást. Hiszen akik ennyire el kezdenek itt kötődni a másikhoz, kialakult, jól működő, megszokott társas kapcsolattal rendelkeznek. Ha nincs találkozás,akkor előbb-utóbb véget ér a lelki románc. A férfi többet akar...Ha van találkozás, akkor utána mi van? Esetleg egy érzéki szeretkezés lelki összecsendüléssel kiegészítve. De ez is meddig? Mert nem hinném, hogy bármelyik fél elhagyná a 15-20éves párkapcsolatát, egy 3-4 hónapnyi lelki ismeretség miatt.
Ennyi idő alatt mindkét félnek vannak gyermekei, kialakult életszínvonala, és bizony egy lelki tökéletes összerezdülés miatt szerintem nincs olyan ember, aki ezt felrúgná.
Szóval..akkor miért is vagyunk itt ezen a netes portálon?
Korábban én is kijelentettem nem keresek senkit. Csak itt vagyok, elvagyok, lézengek, írogatok. Ez igaz is. Tudatosan nem keresek. De tudat alatt igen. Azt keresem, ami a valós életemből hiányzik:még több figyelem,szép szavak, kommunikáció, törődés.
De hát törődnek veled!- tiltakozik a belső hang,szeretnek! A gyerekeid, a férjed figyelnek rád, beszélnek veled. Mit akarsz még? Hát ez az! Mit akarok még?
Ha két ember lelke itt egymásra talál, mert itt ugye csak azt tud a gondolatok útján, ha már annyira ráhangolódunk a másikra, hogy együtt rezgünk vele, befejezzük a másik gondolatait, a történeteit, a megkezdett verseit, ilyenkor repülünk. Szárnyalunk gondolati síkon. Elfogadjuk, befogadjuk a másikat anélkül, hogy ismernénk.
Ilyenkor? Két új profil. Akik így éreznek létre hozzák saját kis profiljukat, amelyek színben, gondolatokban, zenében teljesen összhangban vannak a másikkal. Fal levéve, és belső levelek. Felrakva  a közösen írt versek, történetek. Milyen szép is ez! Két ember külön kis szigete, belső világa. Akik a valós életben nem lehetnek együtt, hát együtt vannak itt! De kérdem én? Mi ez? Illúzió, valami plusz töltet, vagy a lelkek szárnyalása?
Szép érzés. Szép dolog. De meddig?
Elmúlik, mint minden az életben...