Szünet

Igen, néha szünetet kell tartani. Akkor szoktam, amikor nyaralunk. Vagy strandra megyünk, esetleg a gyerekeimmel vásárolni, bár ez utóbbi nem éppen a csend-ről szól.
Eddig minden évben voltunk nyaralni, de most a változás miatt nem biztos, hogy az idén is eljutunk. Persze, ha nagyon akarjuk minden megoldható. Majd elválik, hogy megyünk-e. A szünet, pontosabban a nyaralás számomra majdnem teljes kikapcsolódás. Más környezet, más levegő, nincsenek célok, csak a lézengés, pihenés, lazulás. Kell/lene/ ez mindenkinek a stresszes évek után.
Néhány napig kivontam magam /majdnem teljesen/ a virtuál világból.
Szeretem a nyüzsgést, de néha már sok. Szeretem, ha írnak, de mikor már este a 30. levélre válaszolok, közben játszok és blogolok is, akkor már bizony besokallok. Meg persze vannak félreértések is, amelyeket nem /hiszem/, hogy én generáltam volna. Legalábbis nem tudatosan. sajnálom, ha valaki félreérti a jellememet, a gondolataimat, és azt amit magamból adok.
Nem áll szándékomban senkit megbántani, és fájdalmat okozni sem akarok senkinek.
Bocsánat, ha ezt mégis megteszem tudat alatt!
Visszatérve az elvonulásra- jó volt. Helyretettem magamban dolgokat. Nem kerestem a miérteket, úgyis megjön a válasz mindenre előbb vagy utóbb. Jó volt a nyugalom. Feltöltődtem, kipihentem magam. Újra humoros, nyugodt nő vagyok.
Örülök, hogy a számomra egyik fontos emberrel tisztázódott a félreértésünk. Nem szeretem az éles vitákat, a veszekedéseket, a felelősségre vonásokat.
Próbáltam megérteni Őt is. Próbáltam az ő fejével gondolkodni. Aláírom, a saját szemszögéből nézve, volt amiben neki volt igaza. Persze, ez nem könnyű dolog beleképzelni magunkat a másik helyzetébe, hiszen csak annyit látok belőle, amennyit elmesél magáról, meg amit le tudok vonni az ösztönös viselkedéséből.
Jó így, hogy láttam a másik oldalát is. Így is el tudom fogadni a hibáival együtt. A lényeg, hogy látok. Látom a férfit, aki falat von maga köré, aki tudatosan tüskéket növeszt, hogy ne tudjak közelebb kerülni hozzá. Látom, hogy fél, hogy retteg egy újabb csalódástól. És megértettem, mindezt én okoztam akaratomon kívűl.
Látom, ahogy keres magában, érzem, ahogy fáj neki a hiányom.
Visszajöttem hamarabb, hogy oldani tudjam a rettegést benne. A rettegést, hogy elveszít örökre, mert megbántott. Tudom, hogy ezt ő sem akarta.
Egy a baj. Én nem tudok másképpen viselkedni. Nem tudok kimért é hűvös lenni. Vele nem! Ő volt az, aki ismeretlenül szinte elsőre beengedett a saját kis világába. Akkor még meg is lepődtem rajta,hogy miért teszi ezt.
Utunk valamiért keresztezte egymást. Mindketten adtunk a másiknak.
Gondolatokat, odafigyelést, humort, játékot.
És ezt KÖSZÖNÖM Neki!