Labirintus

Ahogy a valós életemben, úgy itt is érnek néha meglepetések, nem várt dolgok.
Igazából nem szeretem a meglepetéseket, mert bármit tartalmazhatnak, akár pozitív, vagy akár negatív dolgokat is.De vannak, és el kell fogadni a létezésüket. Már annyian írtak a virtuál világról, virtuális kapcsolatokról, hogy most ezt inkább kihagynám. Az ok nem számít ki miért van itt, a lényeg, ha lépünk is innen valamiért mindig visszajövünk.
Ezt már annyiszor elmondtam, leírtam: nem keresek senkit, jó a házasságom, rendben van a szexuális életem, mondhatni boldog vagyok. Nem keresek, de olykor találok, vagy rám találnak.
Találok értelmes embereket, akik talán ugyanolyan sokat gondolkodó lények, mint én. Vagy akivel sokat nevetek, hülyéskedek itt, jól érzem magam. De hangsúlyozom, nem szeretnék társat váltani, akármilyen jól is érzem magam az illetővel. Az értelmes emberek tudják, hosszú idő alatt kialakított, jól működő kapcsolatot nem érdemes elcserélni egy alig ismert személy által nyújtott röpke szenvedélyre.
De nem erről akartam írni, hanem a meglepetésekről.
Este nem voltam itt fent, ahogy szoktam. Mivel nappal dolgozok, háztartás, gyerekek, sőt, most van a befőzések ideje is, már nem nagyon van energiám itt fenn lenni. Nappal nem nagyon van időm, max. benézek egy fél órára, vagy gyorsan felrakok egy blogot. Nincs időm a könyvemre sem, amelyet már 4hónapja elkezdtem/ két hónap kihagyás nyáron/ , pedig már be kellene fejeznem. Nem szeretem a befejezetlen dolgokat.
Este nem voltam fent, de reggel benéztem, amíg vártam, hogy ébresszem a gyermekeimet a reggelihez, és az iskolai készülődéshez.
Mosollyal az arcomon léptem be, és kíváncsian, hogy mennyi levél fog várni attól a személytől,akivel mostanában talán a legjobb virtuális barátok vagyunk, voltunk. De nem így történt! Nem várt tőle egyetlen levél sem.
Pedig itt volt egész éjszaka. Utána láttam, hogy milyen jól elvolt nélkülem.
Meglepődtem. Csak ennyi? Csak ennyi lenne a virtuális barátságunk?
Bocsánat, egy levél várt a Hotdogtól, hogy-e bizonyos személytől kávét kaptam ezzel az üzenettel: "Egyszer majd az ágyad mellől én szeretném nyújtani a kávét." Paff neki! Olyan érzés volt, mintha a képembe locsolta volna a kávéját.
Tényleg? Szeretnéd? És az este hol voltál? Kinek vitted a kávédat, mert eszedbe sem jutottam! Kár, hogy itt a HD-n nem lehet visszaküldeni a nemkívánt ajándékokat. Mert megtenném ezzel az üzenettel: Add annak a személynek, akivel az este olyan jól elvoltál, éss aki reggel az első gondolatod volt. Hagyj engem békén!
Hát jó..gondoltam. Nyeltem egyet, mély levegő. Tisztán hallottam csak-illúzió szavait: nyugalom, lazulj, ne gondolj rá. Csak Te kelted életre a gondolataid által. Ha nem gondolsz rá, számodra megszűnik létezni.
Rendben. És így is tettem. Kizártam, viszlát. Aki 4-szerre sem tanul a saját hibájából, az nem érdekel többé!
És jött a másik meglepetés: borúra derű. Egy rózsát kaptam egy üzenettel: Olyan vagy mint egy labirintus a blogjaidat olvasva, de úgy érzem, érdemes benned elveszni.
Hm..elmosolyodtam.Megnyugodtam, és elfelejtettem az előző negatív impulzust. Ilyen szépen megfogalmazza valaki? Elámultam.Ilyen írást csak nagy ritkán kapok. Szeretem, ha a sorok mögé kell látni. Mert az titokzatos, sejtelmes, gondolkodó embert takar, akit meg kell fejteni. Én pedig szeretem a kihívásokat.Igen. És erre gondoltam: Gyere be a labirintusomba, ha akarod itt vezetlek, de ahogy egyre jobban elmélyülsz bennem, nem biztos, hogy ki akarlak majd engedni:-)))