A magány

Magány..már a szó is magában hordozza  a jelentését:szomorúság,egyedüllét,csend,kitaszítottság.
Biztos,hogy ezt jelenti? Nem.Kinek mi jut róla eszébe.Nekem a magányról nem ezek a szavak jutnak eszembe.
Attól,hogy egyedül vagyok,még nem biztos,hogy szomorú vagyok.Csak egy kis egyedüllétre ,csendre vágyom,hogy tudjak pihenni,vagy éppen zavartalanul gondolkodni.
Barátnőm vetette fel reggel a témát.Ő így értette,számára a magány egy piszok fogalom.Tessék?-néztem rá meglepődve.
-Te milyen magányra gondolsz?Mert szerintem nem szemét dolog.Van aki szeret magányos lenni,szeret egyedül lenni.Én nem szeretek.Szeretem a társaságot magam körül.Nem mindig.Ha fáradt vagyok,akkor zavar a zaj.De én sem szeretem a magányt.Túl nagy a csend.És olyankor félek.Mitől?Nem tudom,de rossz érzés.De néha kell.Ha írni akarok,ha végzem a munkámat.Azt többnyire egyedül szeretem.
-Szóval,néztem a barátnőmre,milyen magányra gondoltál,amit ennyire utálsz?És látom rajtad,hogy már maga a gondolata is rossz érzéssel tölt el.
-Arra a magányra,mikor belülről érzed,hogy senki nem szeret,nem érdekelsz senkit,nem törődnek veled egyedül vagy.
-Na,állj.Én ezt nem magánynak hívnám,inkább kitaszítottság,kiközösítettség érzésének.
A másik,ezt csak Te érzed így.Pontosabban nem is így érzed,hanem csak ezek a gondolataid róla,de ez nem így van.
Gondolom,szeretnek a szüleid,a gyermekeid,a barátaid,a munkatársaid...stb.
-Igen,lehet...nézett rám elgondolkodva.
Te nem éreztél ilyet soha?-nézett rám.
-De-jutott eszembe az akkori pillanat,lánykoromban.Pont akkor mikor készültem kilépni az életbe,vagyis már nem gyermek,de még nem is felnőtt voltam.Akkor éreztem,hogy nincs szerelmem,a szüleim nem figyelnek rám,mi lesz most...stb.
De rájöttem,ez a bizonytalanság érzése volt.
Felnőttem.Szülő lettem.Mostanában nem érzek ilyet.Szeretek,és szeretnek.....