Jönnél velem?

Jönnél-e velem?


Jönnél-e velem minden pillanatban?
Legyőznéd-e félelmeid, ha kérem?

Tudnál-e bújni hozzám, akár talán
remegőn is, de vágyva az ölelésem?
Tárnád-e ki sarkig a szíved, lelked?


Adnád-e nekem, mi legszentebb,
lelkednek oltárát? Mondd hát!


S engednéd-e, hogy a rét virágából
koszorút fonjak hajadba? Jönnél-e
velem mezőn és réten, földön s égen?
Tudnál-e repülni, mint tán repültél régen?


Vagy akár mint soha még nem!?
Engednéd-e, hogy eléd térdelve
öleljem combod, s forró csókot
leheljek rajta végig? És sétáljunk
kéz a kézben, szem lesütve, vagy
éppen egymás szemében égve
belefeledkezzünk a tücsökzenébe?


Vagy hallgatva a csendet, kósza
fellegekbe karolva váljunk eggyé,
lélek a lélekkel, szív a szívvel. Hiszen
maholnap úgyis véget ér minden.


Az álom, a lét... szertefoszlik, miképpen
szappanbuborék.


Mondd Kedvesem!


Jönnél-e velem....?