Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtlen. Mikor mindenki csalfán elhagyott, Gyújtottál bennem reménycsillagot. Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta, Te elvittél az álmodó avarra. S te mutattál mindent, ami ott terem. A bűvös, varázsos álom-réteken. Ha megtépett az élet rózsabokra, Vittél mogorva tölgyfa-templomodba. Ha vérző szív volt mellemen az érem, S töviskoszorú messiási bérem, Te glóriává változtattad azt, Virágot hintettél rám és tavaszt. Ha voltam bűnös, lázadó Kain, Vittél az eszme-Krisztus után, S hogy az igazság sugározzon rám, Vezettél fönt a néma Golgotán. Ha rám viharzott lent az ember átka, Vittél a béke messze csillagára. Féltem. . . kezed kezembe tévedett. Óh,örökre áldott legyen neved!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése