Akkor még nem tudtam mit jelent.
Legyintettem egyet..ááá,biztos úgy van,csak szöveg.És nem figyeltem a szavak mögötti tartalomra.
A gondolat gondolatot szül,ahogyan a mosoly is mosolyt idéz elő másokon,vagy egy másik emberben.
"Tartsd életben"-mondta nekem anno valaki.
Tartsam életben,de hogyan?
"Addig élek benned ,amíg életben tartasz magadban"-folytatta.
Hm..de miért én?Miért nem ő tart életben?
Utána nem gondolkoztam rajta többet.Jelen volt az életemben úgy-ahogy.Én gondoltam rá,próbáltam törődni vele-de éreztem,nem megy.
Részéről.Kezdtek ritkulni és elhétköznapiasodni a levelei.Döntöttem.Kitépem magamból! Nem gondoltam rá többet,nem érdekelt,mi van vele.Bizonyára vannak az életében,eddig is voltak mások,akik fontosabbak mint én.
Azt hittem,majd fájni fog,majd ,hogy szenvedek.De Nem!.Egy-két régi ismerősömmel újra keresztezte utam egymást,és ők segítettek megérteni sok mindent,másképp látni.
Ekkor értettem meg.Abban a pillanatban,ahogy nem gondolunk a másikra,vagy valamire,kizárjuk a tudatunkból,gondolati síkon többet nem létezik számunkra.A Most-ban nem.Mert a Most a jelen,és én nem gondolkozom,nem gondolok rá,akkor számomra megszűnik létezni.Kizárom az EGo-t,a tudatos gondolkodást,és csak a lét van,a lét pedig a jelen.
Ez a tökéletes elfogadás,befogadás.Elfogadom,hogy ő nincs többet,mert csak az én gondolataim keltették életre,és éltették tovább bennem.Nem tudtam,hogy ezt így is lehet.Nem vagyok szomorú.Boldog vagyok.Próbálom megtanulni mi a fontos,mi a való.
Most ebben a pillanatban boldog vagyok:könnyed,laza,nyugodt.Nem gondolok semmire,csak hagyom áramoljon bennem a szeretet.És ez olyan csodás érzés.Elnyomom a tudatot,az Ego-t,nincs fájdalomérzet,nincs szomorúság,nincsenek gondok,mert csak a Most létezik,az örök való.
Szeretnék köszönetet mondani azoknak az embereknek,akik segítettek a felismerésben.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése