Elvárások

Tegnap este egyik kedves ismerősöm így szólt:Tudod miről írj?Az elvárásokról! Az jó téma lesz Neked.
Talán azért csalódsz a virtuál emberekben,mert túl sokat vársz el Tőlük!
Meglepődtem.Egy pillanatra megállt az egér a kezemben.
Túl sokat várnék el?Lehet.De én is sokat adok-ötlött egyből eszembe a védekezés.
Aztán egy idézet ugrott be:Amit Te adsz másoknak,azt kapod vissza.Adok-kapok elmélet,amely szerint élek.
Elvárások..ez a fogalom éppen az ellenkezője annak,amit néhány napja próbálok elsajátítani,megtanulni,a gyakorlatban alkalmazni-az elfogadásnak,a befogadásnak,a feltétel nélküli szeretetnek.
Mert mi az elfogadás?Elfogadni mindenkit,mindent úgy ahogy van,hibáival együtt,nem várni semmit a másiktól,és nem akarni megváltoztatni.
Mióta így próbálok élni sokkal nyugodtabb,türelmesebb,kiegyensúlyozottabb vagyok.Mintha kívülről figyelném önmagamat.És persze,áramlik bennem a szeretet.Ezt érzem.Nyitott vagyok a befogadásra,az elfogadásra.
Na,jó a befogadásról más jut eszembe..DDDD,így maradok az elfogadásnál,a feltétel nélküli szeretetnél.
Mert ugye itt nem tá*****unk elvárásokat,nem várunk semmit a másiktól,csak elfogadjuk a létezését,esetleg azt,hogy jelen van az életünkben.
Ezért az elvárásokról múlt időben írok,mert itt nincsenek már elvárásaim,senkivel szemben.Elfogadom az ismerőseimet,ahogy vannak,amilyenek.
Szóval...túl sokat vártam másoktól.Igen,mert én is sokat adtam.
De itt lép közbe az elfogadás.Attól,hogy én azonnal válaszolok a levelekre,amiket kapok,nem biztos,hogy a másik is azonnal fog válaszolni.Talán mert nem szeret levelet írni,neki nem olyan fontos azonnal megválaszolni egy levelet,vagy talán vár még,hogy összeszedje a gondolatait amit írni akar.
Attól,hogy én szeretek játszani,és ott szabad vagyok,nem biztos,hogy a másik fél is erre vágyik,de attól még ugyanolyan ismerőse vagyok,mint voltam eddig.Attól,hogy én elvártam,hogy az ismerőseim csak velem játszanak,nem biztos,hogy nekik is az volt a fontos.Attól,hogy én szeretek írni,és szeretem a témákat amelyekről írok,nem biztos,hogy a haverjaimnak is tetszeni fog,szeretnek olvasni,vagy ugyanúgy megérinti őket egy-egy írásom.Attól ,hogy ajándékot kapok,nem biztos,hogy én vagyok az egyetlen ,az első ember,akit megajándékoznak.Mert ahogy kedvenc mentorom mondta anno:minden ember és minden élet-helyzet más és más.
Vagyis fogadjunk el mindenkit olyannak,amilyen és ne akarjuk megváltoztatni.Ne sértődjünk meg,ha valami nem tetszik,amit a másik mond,mert nem biztos,hogy sértésnek szánta.El kell fogadni,hogy neki az az álláspontja.Nem biztos,hogy az a jó,csak számára az.Meg attól függ,mihez viszonyítjuk.Ez olyan mint Jean képe.Ahány ember annyi félét lát benne.Pont azért mert önmagunk tulajdonságait,belső érzelmünket vetítjük át a képre.Tükör.
Most már megszűntek az elvárásaim itt.Azt nem mondhatom,hogy mindennel,mindenkivel szemben,mert a gyermekeimmel szemben továbbra is fennállnak,hiszen tanítani,nevelni kell őket,és ki ha nem a szülő mutatja meg a helyes utat.A férjemmel szemben is fennállnak,attól függetlenül,hogy őt elfogadtam,megszoktam,mert továbbra is elvárom,hogy hűséges legyen,ne igyon...stb.
De azt hiszem sok mindent megtanultam,és másképp látom.Köszönöm azoknak az embereknek,akik segítenek ebben.
Adok-kapok elmélet.Még egy gondolat erejéig.Eddig elvártam,ha én figyelmet adtam,időt,törődést,esetleg tanácsot,igenis viszonozzák .
Ma már nem várom el.Itt úgy adok,hogy nem várok érte semmit.Mert mit adok? Gondolatokat,időt,tanácsot,ha kérnek,figyelmet,törődést,esetleg segítek,ha tudok.Ajándékot-azt olyan szeretettel és hatalmas mosollyal adom.És nem várok érte semmit! Feltétel nélkül adok,mert én is kaptam az életet,és nem várnak érte semmit.