Már kislánykoromban is imádtam a kirakókat. Mindegy volt, hogy fából, műanyagból vagy papírból vannak, csak kirakó legyen.
Manapság is szeretem, csak a több száz darabosak kirakására nincs időm.
Keresztfiamét olykor, olykor kirakom, ha megyek látogatóba hozzájuk.
A lélek egy nagy puzzle. Darabokból áll. A darabok pontosan illeszkednek. Ha megvan az összes darabja, akkor nyugodt, teljes a lélek.
Az enyémből hiányzott egy darab. Néha éreztem a heget, a rést, a szívem fölött. Mint egy nagy lyuk, úgy tátongott..és sóvárogva kereste az utolsó darabot, hogy meglegyen a teljes békéje.
Azt hiszem megtalálta. Most már tökéletesen nyugodt, és néha szárnyal...
A lány boldog volt. Élte a mindennapok megszokott ritmusát. Olykor szabadon szárnyalt: egy másik világba.Egyik ilyen szárnyalása során megismert valakit. Valakit, akivel azóta egy ritmusra dobban a szíve, szavak nélkül kommunikálnak, tökéletesen megértik, és érzik egymást. Mert ők egymás lélekpárjai, önmagukból kiszakadt darabok, melyek az idők óta keresték egymást, hogy beilleszkedjenek, mint a puzzle darabjai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése