Késő este már nem nagyon vagyok itt. Egyrészt mert már nagyon fáradt vagyok, másrészt pedig a fiammal játsszuk a szokásos esti kártyajátékunkat(Uno, memóriázunk). Néha nincs kedvem kártyázni, de a fiam a fürdésből az én ágyamba veszi be az irányt, és hozza a kártyáját. Persze, szinte mindig elver. Nem baj, az a fontos, hogy az időt egymással töltjük. Olyan ez, mint egy szertartás...
Tegnap is játszottunk. Közben beszélgettünk. Valami komolyabb tablet-et szeretne Karácsonyra. Majd kinézzük együtt , és megkapja.
A játék közben közölte velem:
-Anya, én nem fogom használni a tablet-et.
-Miért nem? Csak dísznek vegyük?- lepődtem meg.
-Nem . Becsomagoljátok, és csak Karácsonykor bontom ki.
Furcsállottam. Ő nem olyan gyerek, hogy kibírja, hogy ne bontson ki valamit.
-Rendben, kisfiam. De miért?
-Mert nem biztos, hogy megérjük, tudod dec-21-e,a világ vége. A tanárnő megmondta.
-Tényleg? És melyik tanárnő? Erre már letettem a kártyát. A francba az ilyen tanárnőkkel.! Mérges lettem. Attól, hogy ő hisz valamiben, nem kellene , hogy a fejlődésben levő gyermekeket is befolyásolja az ő nézőpontjával.
-Na, ide figyelj kisfiam! Nézz rám! Anyád fél? Én mondtam Neked, hogy meghalunk..stb?
-Nem.
-Akkor? Mi számít Neked? Egy kis tanárnőcske véleménye vagy az anyádé, aki mindig melletted van?
-A tied.
-Rendben. Akkor nyugi, nem lesz semmilyen világvége- és megöleltem gondolkodó gyermekemet.
A mosolya mindennél többet ért nekem:-))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése