Társasági ember vagyok. Mindig is az voltam. A családunk nagy volt, mert nagybátyám is velünk élt. Nagyon szerettem:-((
Lánykoromban a fiúkkal lógtam, és bújócskáztunk, vagy indiánosdit játszottunk. Aztán ahogy nőttem, már nem volt mindig szükségem nagy társaságra. Szerettem elvonulni saját világomba, ahol olvasgattam. Nem is: faltam a könyveket. Vagy rajzoltam.
Tegnap megérkezett a nap csodája, a meglepetés. Váratlanul hazajöttek a lányomék. A fiú most aludt itt először..de már volt nálunk. Nem volt zavarban. Megtelt a ház...meghitt és jó dolog volt újra sokan körülülni az asztalt.
Régi fényképeket nézegettünk, beszélgettünk, együtt voltunk.Elgondolkoztam. Vajon a férjemmel ennyi idősen mi is ilyenek voltunk? Ahogy egymásra néznek..annyi szeretet, szerelem van bennük..és a fiú, ahogy belépett az ajtón megszólalt: most már én leszek a negyedik gyermeke.
Elmosolyodtam ismét: Szeretnéd?- kérdeztem meg a belépő fiút.
Mosolygott. - Igen, nagyon .
Hát..kaptam a lányom mellé egy 21 éves fiút is...kiteljesedett a családunk:-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése