A lány nyugodtan várakozott az Aréna Pláza előtt. Nem ment fel a lépcsőn..majd a fiúval együtt, hiszen itt beszélték meg a találkát. Állt a lovas szobor mellett, mosollyal az arcán. Nyugodt volt...tudta..érezte, amit a fiú nem tudott.
A nap ragyogóan sütött, szép , kora őszi idő volt. Arcát a fény felé fordította, hogy még jobban érezze a nap melegét, hogy a bőrén át magába szívja a fényt, s feltöltődjön általa.
Nézelődött...nézte a rohanó embereket...mindenki sietett. Hova sietnek ilyenkor? Hiszen hétvége van! Az órájára nézett...még néhány perc..és itt kellene lennie.
Eljön..érezte magában....el fog jönni....tudom...
És így is volt..hátulról valaki játékosan befogta a szemét. Az ujjak ...az érintésük hideg volt, kicsit nyirkos, izzadós...
Elmosolyodott..majd meleg kezével megfogta a hideg ujjakat a szemén..gyengéden lefejtette őket és megfordult...
Két csodálkozó, mosolygó barna szempárral találkozott. Az egész fiú mosolygott, kerek képével.
Na végre- gondolta magában..most jó kedve van...a fiú arcához hajolt, két röpke puszit adott kerek képére, majd játékosan belekarolt- menjünk...
-Ja, és szia...és újra mosolygott.
-Szia- mosolygott a fiú is rá.
A hangot már hallotta, ismerte. Egyszer régen már beszéltek telefonon..akkor szomorú hangja volt. Most nem.
Elindultak. Felfelé a lépcsőn...
A fiú kénytelen volt lassítani a lépteit, a lány ugyanis aprókat lépett.
Ajajj, kicsit zavarban van- gondolta a lány, majd én oldom a feszültséget.
-Na, mesélj..első benyomás.
A fiú mosolyogva nézett rá:- Olyan vagy, mint a képen...csak ott nem mosolyogsz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése