Felégetsz mindent magad mögött

Mondta nekem nem is olyan régen valaki. Azt hiszem egy szemöldök felvonással értékeltem a hallottakat, majd mentem tovább..a többi mondanivalóra. Aki közölte velem, meglepett. Értelmes, okos személynek tartottam mindig is magamban..de nem érdekeltek a gondolatai..valahogy nekem túl sok volt..körülírt többször mindent..az meg engem idegesít. Mert minek, mikor egyenesen, 2- 3 szóval is ki lehet fejezni dolgokat? És egy kicsit a férjemre emlékeztet. Ő is így szokta..ez a stílusa..a regényében is túl sok a leírás, szinte csak abból áll, nekem meg az unalmas. Amikor olvasok, a hosszú leíró részeket átugrom..a lényegre törekszem..mindenben:-)
Szóval felégetek...a mondat befészkelte magát az agyamba, és ott gyökeret vert. Majd mikor elvonultam magányomban a csendbe, előtört. Úgy láttam magam, egy fehér lovon vágtatok..magam mögött hagyva épületeket, hangokat, mindent..hátra nézek, és egy gránátot dobok jó messzire..még nézem a robbanást, ahogy fa-fém darabok repülnek a magasba, hallom a dörejt és nézem a tüzet. Egyetlen pillanatig. Megfordítom a lovamat, és elvágtatok.
És soha nem megyek vissza..oda nem..de ide, igen..pedig ide sem akarok..
Felégetek..azért, mert megtanultam, hogy az életben nem szabad görcsösen ragaszkodni semmihez, mert minden pótolható.
Egy profil(szép, igényes) létrehozása 2-3 óra...a blogok..igen, azok elvesznek..de bármikor írok újakat, új köntösben.
A felégetés azért van, mert már nem bírom tovább együtt vinni a két síkot: a valóságot és a mentális világomat. Olyankor a valóság 100%-os embert követel, és nem mard erőm, sem időm az általam kialakított világomra. Ilyenkor törlök mindent...és elvonulok a csendbe..nem akarom, hogy szóljanak hozzám..csak hagyjanak..nincsenek gondolataim...csak létezem..ilyenkor regenerálódok, és töltődök fel újra...és újrakezdek mindent...