Az első lépés

Milyen csodálatos érzés, látvány, amikor egy kisgyermek először kezd el járni. Megteszi egyedül az első, kissé, imbolygó lépéseket. Ahogy visszaemlékszem az én gyermekeim első lépéseire, mosoly derül fel arcomon. persze, akkor könnyeztem. Ma valaki megtette az első, bizonytalan lépéseket. Egy másik úton, amelyet(még) nem ismer. Bizonytalanul, kicsit félve, de elhatározva lépett előre. Voltak mellette láthatatlan segítő kezek. Miért? Mert jó ember. Érzékeny. Túlságosan is. És fél. Nagyon. Mitől? Saját magától. Az esetleges kudarcoktól, mások véleményétől, és talán mert túl sok volt az életében a negatívum, a fájdalom.
Az első lépés..és abban a pillanatban nem gondolt a fájdalomra , amely őt érte, és érheti ezután, nem gondolt mások véleményére, csak ki akart lépni végre az önmaga képezte burokból. És megtette! Mosolygott..és lépett, és nyitott. Az érzés által felszabadult lett...egy picinyke reménysugár villant fel benne, belekapaszkodott, amely húzta a fény és még valami felé...a szeretet felé. Megtette az első lépést..ma. Legyőzte akkor ott abban a pillanatban a félelmét.  Nekem mesélte el először! Én annyira büszke vagyok rá! A szememből akaratlanul is kicsordult egy könnycsepp....