Szükségünk van azokra a pillanatokra, amikor rádöbbenünk, valami nincs rendben velünk, valami hibádzik, nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk bűntelenek. A bűn pillanatai, a megbánás pillanatai, azok a pillanatok, amikor önbecsülésünk alábbhagy, amikor kínzóan elégedetlenek vagyunk magunkkal - mindez elengedhetetlen a fejlődésünkhöz...
Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.
Az első szerelem és az utolsó kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz! Az elsőnél azt hisszük, nem jöhet utána senki. Az utolsónál viszont azt hisszük, még jöhet, de tévedünk... És ez a legszomorúbb. Az elsőnél mindig még túl fiatal az ember, de ezt nem hiszi el. Az utolsónál viszont még azt hiszi, hogy fiatal és aztán kiderül, hogy nem...
Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerűen tudja. Másra sem tud gondolni. Ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. Senki és semmi más nem fogható hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése