Volt egyszer egy csodálatosan szép rózsatő.Ez a rózsa mindennap kinyílt és illatozott.Persze,este fázósan összecsukta szirmait, így védekezve a hűvös, és a sötétség ellen.
A színe a piros,és a bordó közötti árnyalat volt.Ha sütött a nap,akkor ragyogott,szinte csillogott,erős fényével minden tekintetet magára vonzott.
De ha borult idő volt,fénye matt lett, szürkén árválkodott.
Talán tényleg ő volt a világ legszebb rózsája. De el kellett fogadnia, hogy nem minden ember kedvenc virága a rózsa. van aki az Orchideára esküszik, de attól még ő volt a világ legszebb rózsája.
Történt egyszer, hogy egy férfi sétált arra.
Sütött a nap, ragyogott, és a rózsa teljes pompájában illatozott és virult. A férfi megállt, közel ment, és lehajolt a rózsához.
Csak a virágra és a felé áradó bódító illatra koncentrált.
A külvilág megszűnt létezni.
És ekkor meghallotta ,amit a rózsa mondott neki.
-Ne tépj le, mert akkor fájdalmat okozol.Csak nézz, fogadj el így, akkor mindennap illatozni fogok Neked!
A férfi meglepődött.Megrázta a fejét.Nyilván hallucinálok.A virágok nem beszélnek!
De a rózsa folytatta.
-Törődj velem! Ha erre jársz,hajolj le hozzám! Vagy ha száraz a föld körülöttem, locsolj meg, és meghálálom a törődésedet.
A férfi nem tudta mi van most.Tényleg hallja a rózsát, vagy álmodik? Belecsípett a karjába,de nem álmodott. A rózsa folytatta.
-Ha törődni fogsz velem,megszoksz. Hiányozni fogok Neked,érezni akarod mindig az illatomat,látni bársonyos,ragyogó szirmaimat,érinteni akarsz.A lényeg: ne akarj birtokolni! Mert a hely és az idő ,amelyben találkoztunk kötött, de én szabad vagyok, ahogyan Te is.
Nyilván megbolondultam-gondolta a férfi.Felállt és hazasietett.
Este lefekvéskor elgondolkodott a történteken. Elmosolyodott.
A virágok nem beszélnek.
Reggel,ahogy felébredt, eszébe jutott a rózsa. Késztetést érzett, hogy odamenjen ismét, hogy lássa, hogy hallja, vajon megint beszél-e, vagy csak a képzelete játszik vele.
Zsebébe egy ollót rakott, és elindult.
A rózsa ott pompázott,hívogatva magához az embereket.
A férfi lágyan megérintette a szirmait.
A rózsa ismét megszólalt.
-Látod, erről beszéltem. Ma megint itt vagy. ha szeretettel közeledsz felém,törődsz velem, figyelsz rám, érteni fogod minden rezdülésemet.
A férfi elhatározásra jutott. Elővette az ollót, és száránál fogva levágta a rózsát.A rózsa feljajdult fájdalmában.Ahogy a férfi elvágta a szárat a gyökerétől, a rózsa nedvet eresztett-könnyezett.Soha többet nem szólalt meg.
A férfi hazavitte,vázába tette. És leült mellé.Várta, hogy a rózsa újra beszéljen.
De a rózsa nem szólalt meg többet. Hiába cserélte a férfi naponta a vizet a vázában,így próbálta életben tartani,a rózsa napról-napra halványabb lett,szomorúbb,fénytelen. Szirmait kezdte lehullajtani és a csodálatos virág összezsugorodott.
Egyik este amint a férfi ott ült mellette és őt nézte, megszólalt.
-Látod mit tettél az önzéseddel? Megöltél...Arra kértelek, hogy törődj velem, figyelj rám, fogadd el, hogy itt élek, és mindennap illatozok Neked. De te az önzéseddel, a kisajátításoddal,a birtoklási vágyaddal, megöltél.Elvetted a szabadságomat,ezáltal megszűntem számodra létezni.És a rózsa végleg lehajtotta elszáradt virágját.
A férfi kivette a vázából, megszárította, és beletette egyik kedvenc könyvébe.
A rózsa örökre vele maradt, halott lelkével együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése