Szeretném, ha egyszer lelkem...

"Szeretném ha egyszer lelkem összecsendülne a Tiéddel"


Hm...bevallom, meglepett ez a mondat.Egy picit a szívemig is hatolt. Jött azonnal a jól ismert kérdés.: Miért az enyémmel?
Nem keresem a miért-eket. Csak el kellene fogadnom, hagyni, hogy csendüljön össze. De, ahhoz, hogy összecsendüljön, összesimuljon, nekem is akarnom kell. Nem simulhat össze mindenkivel. Majd a lélekközösségben, ha az Egységet választom. Itt a földön nem én választom, hogy kivel simul össze a lelkem. Legalábbis nem tudatosan választom. A lélek választja. De az összesimulást nekem is akarnom kell. És itt lép közbe a tudat. Korábban felvetett teóriám bebizonyosodni látszik: a tudatnak és a léleknek itt a földön együtt kell működnie. Csak azt nem értem, miért kell a harc? A tudat miért nem hagyja hosszabb ideig, hogy az legyen, amit a lélek akar? Mert a tudat egy uralkodó , győztes létező, de nem örök, mint a lélek.
Szóval..nem tud mindenkivel összesimulni a lelkem. Nem biztos, hogy azért, mert nem akarom. Ahhoz, hogy valakit érezzek magamban, és hogy belém vésődjön sok minden kell: először is lelki összhang, egyforma vagy hasonló lelki érzékenység, nyugodt, kiegyensúlyozott állapot, csend, hasonló gondolkodás, azonos vagy hasonló dolgokban történő hit. Aztán nagyon sok figyelem, és törődés a másik személlyel, bizalom, őszinteség. Ezek nélkül nem megy.
Néhányan megérintették a lelkem, nem túl sokan. De akik velem jöttek utamon hosszabb ideig, ők bevésődtek. Persze, mindenki másképpen: van aki elfogadva, van aki szeretve, van aki fájdalommal, és van aki csak azért, mert része volt életem akkori szakaszának. van aki azért, mert sokat tanultam tőle. Van aki mélyebben és van aki kevésbé mélyen. De itt lakik bennem mindegyik- kitörölhetetlenül. Nos..a gondolat gondolatokat szül, ahogyan a mosoly mosolyokat éleszt, így ez a mondat befészkelte magát a tudatomba.
Feltettem a kérdést magamnak: Én is szeretném? Elmosolyodtam...igen. De azt tisztán érzem, hogy ez a pillanat még nem jött el...de el fog jönni...még csak halványan érezlek. Még nem tombolsz, lüktetsz, követelsz bennem, hogy figyeljek Rád, de itt vagy. Beléptél kapuimon. Mindenesetre köszönöm, hogy vagy....