Lelkembe marón

 

 

Lelkembe marón



A szavaknak súlya volt

Melyek kerülgették

 egymást, vágtak, fájtak

kínzón lelkembe martak.


Ösztön. Bánat és a tudat

A lélek a harc alatt 

csendben maradt, és fájón

érezve befelé nyelte könnyeit

melyek patakot képezve

csordogáltak sebzett

lélek- völgyein.


Már nem akartam tudni

a miért-eket, értelmet

nyert a valós világ

Csak legyintettem fájón 

S semmi sem érdekelt már.


Elveszni látszott a 

legszebb érzelem

Az egyetlen, melyet 

lelkembe burkolva

féltve őrzött mentális

lényem.


Patakzó könnyek

égették szemem

S egyetlen pillanatra

Megszűnt dobogni a 

szívem.