Hogy mennyire éreztem azt, hogy milyen csodálatos anyának lenni..talán még azt is megkockáztatom, hogy fiatal anyának lenni...Egy felnőtt lány, és egy kamasz fiú..a család...csonka család, mert férjem a munkája miatt nem jött velünk, de nem baj, mert szeretem az ilyen szabad kiruccanásokat...
Itt éreztem azt, ahogyan magamhoz öleltem a lányomat, és mindkettőnk szeméből legördültek a meghatódottság, a szeretet könnyei..az együtt töltött séták, vásárlások varázsát, és persze vasárnap meglátogattuk, a Fiumei úti sírkertet(Lordh) barátom ajánlásának köszönhetően. Nem jártuk be az egész 56hektárnyi területet, de elég nagy részt megtekintettünk..megcsodáltunk, és átjárt bennünket a sírkert csendje, a történelem elmúlt aprócska szele, és bizony tiszteletünket tettük egy- két kedvencem sírjánál: Ady, Petőfi..stb.
Leültünk egy kispadra, és csak szép csendben élveztük, ahogy arcunkat simogatja az őszi napfény, ahogyan lábunk előtt hatalmas gesztenyék fekszenek a földön, és magát ennek a helynek a csendes varázsát...
De a hétvége gyorsan elrepült, a búcsúzás fájt(mint mindig), de a sors kárpótolt bennünket..visszafele a vonaton első osztályon utaztunk, csak ketten a fiammal egy fülkében, kihúztuk és mélyen, nyugodtan aludtunk az úton...
És hatalmas mosolyra derült arcunk, mikor megláttuk az elébünk igyekvő férjemet..aki mindig hazavár minket.....
Szép érzések, szép pillanatok..amelyek érzelmi többletet adnak, hosszú, poros utunk során...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése