Valaki

Ismerek(kezdem megismerni) valakit, aki annyira szeretné, ha szeretnék...De fél..nagyon...fél az emberektől..fél a gonoszságoktól, az előítéletektől, a csalódástól, a fájdalomtól...és sötétbe burkolózik...mert úgy érzi az Ő otthona  a homály...Megalkotta  a saját, fénytelen, bezárt világát...és él..pontosabban csak vegetál..retteg, de ugyanakkor vár...A szíve mélyén Ő is vár valamire(vagy valakire).
Nyúlnak felé láthattalan kezek...akik segíteni akarnak neki..kivezetni a fénybe...de nem látja őket....nem akarja látni őket...retteg...még mindig...kísérti a múlt..az elnyomás, a társadalom kivetése....
Szenved....de egy napon picinyke rés képződött vastag, sötét, áthatolatlan burokján. Ahol beszűrődött egy aprócska fény...
Furcsán hunyorgott rá, igaz csak alig észlelte...de hagyta..abban a pillanatban hagyta...a fény egyre beljebb hatolt...és egyre nőtt....oldotta a bent lakozó sötétséget..és adott...szeretetet, melegséget, mosolyt...
Abban a pillanatban, azon a napon mosolyogtál..újra..boldog voltál..és elfelejtetted minden fájdalmadat...éltél..gondok nélkül..megélted a pillanatot, amely belopódzott a szívedbe, és ott gyökeret vert örökre:-((